Az új Turtle Beach fejhallgató minden konzollal kompatibilis

A legtöbb vezeték nélküli fejhallgatóra igaz, hogy vagy Xbox konzollal, vagy minden mással (PlayStation, Nintendo Switch, PC, stb) kompatibilis. Előbbi egyedi kapcsolódási módja miatt viszont nagyon ritka, hogy egyetlen fejhallgató mindkét tábor igényeit kielégítse. A Turtle Beach most talált megoldást a problémára, ugyanis a most piacra dobott Stealth 600 Gen 2 Max USB-s, 2,4 GHz-es vevőegységére került egy kapcsoló. Ezzel választhatunk, hogy Xboxhoz vagy más eszközökhöz csatlakoztatva használnánk a fejhallgatót.

Tekintve, hogy a 2020-as Stealth 600 Gen 2 ráncfelvarrott verziójáról van szó, a hardver nagyjából maradt ugyanaz. Továbbra is egy 50 mm átmérőjű hangszórópár hangját élvezhetjük, melyek hangerejét a dedikált tárcsák segítségével állíthatjuk. Térhangzás megszólaltatására ugyan nem képes a fejhallgató, került viszont bele többféle hangprofil. Ezek közt van egy Superhuman Hearing elnevezésű is, mely főleg a lépések felerősítésében jeleskedik.

A felhajtva némítható mikrofonnal és 48 órás üzemidőre képes, USB Type-C csatlakozón keresztül tölthető beépített akkumulátorral rendelkező Stealth 600 Gen 2 Max április elejétől lesz megvásárolható fekete, piros és fehér színváltozatban, 129,99 dolláros áron.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…