Bemutatásra került az új Facebook

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg vette a fáradtságot, hogy saját maga mutassa be a jól ismert közösségi oldal újratervezett üzenőfalát. Rengeteg újdonsággal azonban nem kell számolnia a felhasználóknak, főleg azoknak akik korábban már érdeklődtek a téma iránt, ugyanis már előre kiszivárogtak a várható változások. 
 
Helytállónak bizonyultak ezek a kiszivárgott pletykák? Eléggé. Az új rendszer immár típus szerint különbözteti meg és szűri az ismerőseink által poszt formájában közölt információkat és külön hírfolyamot biztosít a fotóknak, zenéknek, szöveges üzeneteknek, videóknak valamint a facebookos játékok üzeneteinek. 
 
Hogy ezt a változtatást mi is hívta életre? Az alapító ismertetett néhány statisztikát, melyek mind arra mutattak rá, hogy jelenleg egy átlagos üzenőfal nagyjából felét fotók, harmadát pedig a felhasználók által lájkolt oldalak posztjai lepik el – ennél fogva pedig háttérbe szorulnak az ismerősöktől származó szöveges bejegyzések. Természetesen aki inkább a megszokott konvenciókban hisz, nem kötelező váltania és kérheti a bejegyzéseket továbbra is ömlesztve, kronológiai sorrendben. 
 
Bemutatásra került az új Facebook
 
Történtek azonban más változtatások, újítások is. Ilyen például a zenei feed, melynek segítségével követhetjük, hogy ismerőseink milyen zenét is hallgatnak a Facebookkal összekötött streamelő szolgáltatásokon (Deezer, Spotify) keresztül. Vagy nagyobb méretben jelennek majd meg azok a cikkek, melyet több ismerősünk is a figyelmünkbe ajánl – Zuckerberg szerint ezzel lényegében egy személyre szabott újságot kapunk. Valamint, ha egy (több?) weboldal követőivé váltunk onnan rendszeres összefoglalóval látnak majd el minket, kikérhetjük majd a felhasználók által leginkább kedvelt tartalmakat. 
 
Az, hogy az új hírfolyamban mennyire válnak majd hangsúlyossá a szépen lassan megjelenő hirdetések, most még nem tudjuk, erről ugyanis nem esett még szó. A beharangozott új megoldásokat a nagyközönség számára szépen lassan teszi majd elérhetővé a Facebook csapata, aki esetleg türelmetlen feliratkozhat a várhatóan előnyben részesített várólistára. 
 
 
Gabe
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…