Bemutatkozott az Xperia C5 Ultra

A Sony új „szelfi telefonja”, az Xperia C5 Ultra elérhetővé vált az Egyesült Államokban. Ahogy azt a Sony készülékeknél már megszokhattuk, az Államokban ezt sem fogjuk tudni szolgáltatótól megvásárolni. Ehelyett függetlenül kell beszereznünk és ezzel együtt ki kell csengetnünk a C5 Ultra teljes árát.

Szerencsére az a bizonyos árcédula ebben az esetben nem lett olyan vészes. Az Expansys pl. 320 dollárért, az Amazon pedig 330 dollárért kínálja az új Sony-t. Egyelőre csak a fehér változat elérhető mindkét helyen, de más színben is létezik. Érdemes megemlíteni, hogy az Expansys pl. E5563-as kódnévvel a dual-SIMes változatot árulja, míg az Amazon a E5506-ot, ami csak 1 SIM befogadására képes.

Bemutatkozott az Xperia C5 Ultra

Az Xperia C5 Ultra a 13MP-es szelfi kamerájával emelkedik ki a tömegből, aminek még saját vakuja is van. Ezen kívül egy teljesen átlagos phabletről van szó. A 6 inches kijelző felbontása 1080p, a hátsó kamera szintén 13MP-es. A készülék szíve a MediaTek MT6752 SoC, egy 1.7GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53 processzorral. Memóriából 2GB-ot, háttértárból pedig 16GB-ot kapunk (ez utóbbi bővíthető). Az akkumulátor kapacitása 2,930 mAh. Az új készülék Android 5.0 Lollipop operációs rendszerrel érhető el.

Forrás: gsmarena.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…