Dell Solutions Tour 2013 Budapest

Az egynapos kiállításon és rendezvényen a vállalatok vezetői, képviselői azokkal az éppen aktuális kihívásokkal és megoldásokkal ismerkedhettek meg, melyek leginkább befolyásolják a cégük fejlődését.

Az esemény főbb témakörei a konzumeráció és BYOD, a felhőalapú megoldások, a big data, valamint a biztonság, illetve bemutatásra kerültek a Dell teljes vállalati termékei, köztük az esemény legnagyobb sztárja a  PowerEdge VRTX rendszer, mely képes helyettesíteni egy egész szobányi szerverparkot. 

Dell Solutions Tour 2013 Budapest

Az előadássorozatnak és kiállításnak köszönhetően az érdeklődök lényegében egyetlen nap alatt megismerhették azokat a technológiákat, melyek segítenek megfelelni a konzumerizáció és a BYDO kihívásainak ezzel biztonságban tudva a saját tulajdonú eszközök használatát a céges adatok feldolgozására és tárolására. Az eseményen szó volt még arról is, hogy az új eszközök mekkora sebességnövekedésen mentek át az elmúlt években a gyorsabb processzorok, háttértárak és a feldolgozást végző kódoknak köszönhetően.

 

Dell Solutions Tour 2013 Budapest Dell Solutions Tour 2013 Budapest Dell Solutions Tour 2013 Budapest

Dell Solutions Tour 2013 Budapest Dell Solutions Tour 2013 Budapest Dell Solutions Tour 2013 Budapest

Dell Solutions Tour 2013 Budapest Dell Solutions Tour 2013 Budapest

A Dell Solutions Tour 2013 előadói:

Anja Monrad – Executive Director & General Manager, CEE, Dell, EMEA Emerging Markets
David Spruyt – Regional Sales Director Hungary, Baltic & Iceland, Dell, EMEA Emerging Markets
Dienes-Oehm Tivadar – Dell Country Manager, Dell Magyarország
Kovács Tamás – Enterprise Business Manager, Dell Magyarország
Wojciech Glownia – General Manager Eastern Europe & CIS Dell, EMEA Emerging Markets
Tony Wand – ESO Business Management Team Director
Sid Sehdev – End User Computing Solutions Business Manager
Tomasz Wieczorek – CEE Enterprise Product Manager Poland & CEE, Dell, EMEA Emerging Markets
Marius Purice – Next Generation Data Center Solutions Consultant Eastern Europe & CIS, Dell | PLE EMEA Emerging Markets
Dalibor Kruljac – Regional Manager CEEP Dell SonicWALL EMEA
Manfred Maierhofer – Sales Director Alps & Eastern Europe Wyse

Pucu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…