Droid24 2013/06/22 (2) – Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

Elérkezett a mai Droid24 második felvonása is, benne a nap lényegesebb Android híreinek tömör összefoglalójával. (Kicsit megcsúszva)

Samsung Galaxy S3: itt a majdnem végleges Android 4.2.2

A mai nap egyértelmű szalagcíme a Samsung tavalyi Galaxy S szériájának zászlóshajójához az S3-hoz köthető. Reggel írtam is róla már egy cikket valamint telepítési segédletet, ami itt érhető el videóval együtt. A hír lényege, hogy a májusi erősen béta firmware-t a tegnap esti ma délelőtti órákban követte egy újabb pre-release, ami már nagyon közel van a végleges verzióhoz. Forrás: http://goo.gl/GXTEv

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

Samsung Galaxy Mega 6.3 = Note 6.3?

Érdekes okfejtésbe kezdett a Pocketnow egyik munkatársa. Szerinte a Samsung legújabb családja, a Mega teljesen felesleges (szerintem is), hiszen a nagy, phablet méretű eszközöket a Note széria képviseli már több mint két éve. Szerinte, ez az egész Mega őrület (5.8 és 6.3) tulajdonképpen egy „felmérés”, hogy mekkora az igény a már ilyen nagy kijelzővel szerelt eszközökre, és ennek függvényében érkezhet a Galaxy Note 3 6 col környéki (alatta vagy fölötte) panellal, és jóval erősebb hardverrel. A Mega sorozat egy béta teszt lenne a következő Note személyében? Forrás: http://goo.gl/RgdHy

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

HTC One Windows Phone 8 köntösben?

Egy elég furcsa pletyka látott napvilágot. E szerint a HTC minden követ megmozgat a visszatérés érdekében,  aminek mozgatórugója egyértelműen az idén bemutatott, és népszerű One. Hamarosan érkezik a One Google Edition, a One Mini és a One Max, természetesen Android alapokon. Miért emeltem ezt ki? A találgatások középpontjában az egyelőre csekély piaci részesedéssel bíró Windows Phone 8. A 8X nagyon szépre és persze jóra sikeredett, aminek az utódmodellje lehet egy speciális HTC One WP8 köntösben. Vajon lesz belőle valami, vagy tényleg csak fikció? Forrás: http://goo.gl/ZSpGn

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

A Nokia bepanaszolta a HTC-t

Igaz, hogy nem egy Apple vs. Samsung háború, de ez már nem az első eset, hogy a két mélyponton lévő cég „csatába” kezd. Az esetek többségében a Nokia a kezdeményező fél, mivel állításuk szerint a HTC több szabadalmukat is sérti. Jelen pillanatban az a vád, hogy a tajvani gyártó a finn céghez hasonló belső felépítést alkalmaz a telefonjainál, valamint a minél jobb hálózati elérés miatt szinte ugyanazt a technológiát használja a rádióadónál. Ha igaznak bizonyulna a vád, akkor egy ideig akár be is tilthatják (Amerikában) a HTC One és a DNA értékesítését. Az előbbi termék korlátozása azért elég nagy érvágás lenne. Forrás: http://goo.gl/jts76

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

Huawei Ascend P6 kirakja a Rubik kockát

Még nincs eg yhete, hogy Londonban hivatalosan is debütált a Huawei eszméletlenül vékony okostelefonja, az Ascend P6, máris újra a reflektorfénybe került. A kínai cég új mobiljával demonstrálták, hogy az ARM alapú architektúra miként képes kirakni a népszerű Rubik kockát (4×4). Leírni nehezebb mint látni, így az alábbi videóban megnézhetjük hol is tart a technológia. Forrás: http://goo.gl/AE7fR

Védd a HTC One-od!

Az alábbi röpke bejegyzésnek kevesebb hírértéke van, de azért bizonyára sokaknak hasznos lehet. Az Androidauthority kipróbált sok-sok HTC One-hoz való tokot, melyek azonkívül, hogy díszítik az így is roppant szép mobilt, képesek megvédeni az olyan balesetektől, mint például a leejtés. Érdemes végigböngészni a különböző megoldásokat. Forrás: http://goo.gl/qoxEa

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

LG G2: Augusztus 7-én edge-to-edge kijelzővel

Az elmúlt héten szinte nem volt olyan nap, hogy ne lett volna szó, akár minimális szinten is az LG legújabb készülékéről a G2-ről. Az már biztosra vehető, hogy augusztus 7-én kerül bemutatásra New Yorkban, valamint arra is nagy esély van, hogy Snapdragon 800-al érkezik. A legújabb információk szerint a Moto X-hez hasonlóan (Moto X még nem hivatalos) edge-to-edge kijelzővel lesz szerelve, valamint hogy az Optimus G-nél a káván lévő érintésérzékeny gombok, a Galaxy Nexus-nál bevezetett módszer szerint, ismét felköltöznek a kijelzőre. Egy meglepő tézist is felvetettek, mely szerint a burkolat hátoldalán, a kameramodul közveteln közelébe kerülhetnek az esetleges fizikai gombok (pl.: hangerőszabályzó). Forrás: http://goo.gl/OMTxW

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2  Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

Droid24 2013/06/22 (2) - Mega 6.3 és Note 3, HTC One Windows Edition, LG G2

 

Bazsa

 

 

 

Bazsa

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Kép: Wccftech
2026.09.03.
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Egy marokkói ASUS ROG Zephyrus G14 tulajdonos $1381-es kijelzőcsere-ajánlatot kapott –…
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Kép: Wccftech
2026.09.03.
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Az ASUS és a Galax ismét árat emelt az RTX 50-es…
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Kép: HotHardware
2026.09.03.
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Az Acer egyszerre mutatott be három laptopot: a mindössze 799 grammos…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…