Dupla hátlapi kamerát kapott a Samsung Galaxy Note8!

Újabb nagyon komoly termékkel bővült a Samsung eddig sem gyatra mobilos portfóliója, bemutatkozott ugyanis a Galaxy Note8 csúcsmodell. A készüléket már nagyon várták a fanatikusok, hiszen a Note5 nem jött Európába, a Note7 pedig a folyamatos lángra lobbanás miatt megszűnt létezni, így hosszú idő után ez az első hivatalos mobil a sorozatból és úgy ámblokk, ami S-Pennel rendelkezik.

Az előlapon egy 6,3 hüvelykes, QHD+ felbontású Super-AMOLED panel hever, Infinity Displayről beszélünk, tehát széltől szélig ér és HDR Premium támogatást kapott. A 4096 nyomáspontot érzékelő tollal akár kikapcsolt képernyőre is azonnal lehet jegyzetelni, ezen kívül adott az élő üzenet küldése. Ó, és IP68-as védelmet kapott a telefon, tehát vízálló 1,5 m-es mélységig és 30 percig.

További érdekesség, hogy ez lett az első Samsung eszköz, ami dupla kamerát kapott: az egyik 12 megapixeles és f/1,7-es, a másik pedig egy szintén 12 megapixeles, ám f/2,4-es telefotó lencse, a kettő együtt 2-szeres optikai zoomra képes, de ami az igazi pláne, hogy mindkettőben van optikai képstabilizátor, ami elég komoly fegyvertény.

A Note8 két alkalmazást is egyszerre képes futtatni (akár ugyanazt), ehhez jótákonyan járul hozzá a 10 nm-es Exynos 8895-ös chipset valamint a 6 GB RAM. Nem maradt el a Bixby gomb, az Android 7.1.1 operációs rendszer, a 3,5 mm-es jack kimenet, az AKG füles, valamint a Cat.16-os LTE és a WiFi 802.11ac MIMO.

Az új csúcstermékben 3300 mAh-s akkumulátor leledzik, ami kisebb, mint ami az S8+-ban van, de legalább tölthető vezetékmentesen és USB Type-C-n keresztül. A magyarországi hivatalos ár 334 990 forint, végre valahára egyébként a független piacon dual SIM-es lesz a készülék, az előrendelőknek pedig DeX dokkoló is jár.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.11.14.
Lebegő szerverek és adatfürdők: a Lenovo jövőképe
Az AI-eszközök robbanásszerű térnyerése miatt a világ adatközpontjai már most kapacitás- és energiahatáron…
2025.11.13.
Mostantól a Google Photos kinyitja a csukott szemed – itt az AI, ami valóban megjavítja a képeid
Ha valaha elrontottál egy tökéletes pillanatot azzal, hogy épp pislogtál a…
2025.11.13.
A cégek a szoftverbüdzsé 20%-át feleslegesen égetik el – túlkomplikált IT-rendszerek miatt
A digitális korszak egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben a technológia hatékonyságot ígér,…
2025.11.12.
Apple iPhone Pocket: itt a 150 dolláros zseb – ha a ruhádé nem elég menő
Az Apple ismét bebizonyította, hogy nála még a zseb sem csak zseb.A…
Foto: Sony
2025.11.12.
Sony megint elszabadult: elindult az „It Happens on PS5” kampány – a valóságban is megjelennek a furcsa reklámok
A Sony ismét bebizonyítja, hogy senki sem csinál olyan furán zseniális reklámokat,…
2025.11.11.
Új kiszivárgás: itt a DJI Osmo Pocket 4, minden eddiginél jobb vlogkamerát hoz a gyártó
A DJI újabb slágerterméke, a DJI Osmo Pocket 4 már a bemutató előtt…
2025.11.11.
9 tipp, hogyan készülj fel a Windows 10 utáni korszakra
A Microsoft 2025-ben lezárja a Windows 10 hivatalos támogatását, ami több mint…
Forrás:Google
2025.11.10.
A Google Gemini mostantól beleolvas a leveleidbe és dokumentumaidba is – indul a „Deep Research” korszak
A Google ismét tágítja az AI-határokat: a Gemini Deep Research nevű új funkció…