Dutyiba kerül a Sonic társalkotója

Yuji Nakát több mint két év börtönbüntetésre ítélték, mégpedig a Square Enixnél töltött ideje alatt elkövetett bennfentes kereskedelem miatt. Ezt a Denfanminicogamer című japán kiadvány írta meg, és innen vette át számos külföldi oldal. A hírek szerint a tokiói kerületi bíróság hozta meg az ítéletet, és a fegyintézetbe küldés mellett komoly pénzbírságot is kapott a nyakába.

2022 novemberében pedig le is tartóztatták, mert vélhetőleg több ezer részvényt szerzett az Aiming nevű stúdióban közvetlenül azelőtt, hogy nyilvánosságra került volna. Egy hónappal később hasonló vád érte, csak akkor több mint 100.000 részvényről volt szó, és az ATeam Entertainment mobilfejlesztő cégnél történt az eset.

Nem sokkal később Naka a bíróság előtt elismerte, hogy tudott az Aiming és az ATeam Entertainment be nem jelentett projektjeiről. Naka még 2016-ban érkezett a Square Enixhez, és túl sok mindent nem tud felmutatni a 2021-ben megjelent Balan Wonderlworld-ön kívül. Erre viszont nem igazán lehet büszke, mert a játék finoman szólva pocsékra sikeredett, és talán mindannyian jobban jártunk volna, ha sosem kerül piacra.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…