Egy vicces Apple történet Mexikóból

A mexikói legfelsőbb bíróság az iFone helyi telekommunikációs cég és az Apple között a sok éve tartó perben végre ítéletet hozott. A pert még 2009-ben az Apple kezdeményezte, hogy jogi úton vegyék el az iFone fantázianevet alkalmazó mexikói telekommunikációs cégtől saját nevét, ugyanis az Apple szerint az megtéveszti a vásárlókat, mivel neve kísértetiesen hasonlít az Apple által gyártott iPhone névre. A per végeredménye viszont egyfajta páli fordulattal végződött, ugyanis mint kiderült az iFone 2003-ban használta először ezt a nevet, míg az Apple csak 2007-ben az iPhone-t, ezért Mexikó város legfelsőbb bírósága úgy döntött, hogy az Apple-t tiltja le az iPhone név használatáról.

Egy vicces Apple történet Mexikóból

A történetnek viszont itt még korán sincs vége, ugyanis az iFone telekommunikációs cég, most a Mexikóban eladott Apple iPhone készülékek bevételeinek 40%-át követeli az amerikai cégtől azzal indokolva, hogy az ő bejáratott márkanevük miatt lett az iPhone ilyen sikeres Mexikóban.

 
Pucu
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…