Ezzel hűtsd le a PS5-öt, ne otthoni ventilátorral

A PC-s vízhűtő rendszerekre szakosodott EKWB a héten mutatta be a PlayStation 5-höz készített monoblokkot, aminek köszönhetően hűvösebb és halkabb lesz a rendszer. Bár ez így önmagában szuperül hangzik, nem fogja mindenki azonnal feltuningolni a konzolját. Már csak azért sem, mert teljesen szét kell szedni a hardvert, az elektronikát pedig átépíteni egy mATX házba.

Az EK-QuantumX CoolingStation Monoblock az összes hardvert hűti az SoC-től a memória modulokon át egészen a gyári SSD-ig. Előbbihez hűtőpasztát, utóbbihoz thermal padeket javasol a gyártó. A blokk teteje akrill, a különböző alkatrészek pedig rézből, rozsdamentes acélból és alumíniumból készültek. A monoblokk kompatibilis a digitális és lemezes változattal is, azonban értelemszerűen a lemezmeghajtó beszerelése okozhat némi fejtörést.

Hivatalos oldalon 480 euróért lehet előrendelni a hűtőblokkot, ami már önmagában sem kevés pénz, és akkor még magáról a hűtőrendszerről, az egészet meghajtó tápról, és az RGB kontrollerről és az mATX házról nem is beszéltünk. Ezek alapján nagyon kíváncsi vagyok, hogy valójában mennyivel hűt jobban egy ilyen rendszer, mint a PS5 gyári megoldása.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Az Acer vezérigazgatója szerint a PC-árak akár 20%-kal is emelkedhetnek 2026…
Jensen Huang: „0% esély" arra, hogy az AI véget vet a világnak
Kép: The Verge
2026.09.21.
Jensen Huang: „0% esély” arra, hogy az AI véget vet a világnak
Jensen Huang, az NVIDIA vezére CBS-interjújában kijelentette, hogy az AI-veszélyeket túlozzák…
Windows Auto SR érkezik az Intel Panther Lake-re
Kép: HotHardware
2026.09.21.
Windows Auto SR érkezik az Intel Panther Lake-re
A Microsoft Auto SR képjavítás az Intel Core Ultra 3 Panther…
HWiNFO beta: Intel Nova Lake QS CPU-k a láthatáron
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
HWiNFO beta: Intel Nova Lake QS CPU-k a láthatáron
A HWiNFO 8.53 béta fejlesztői naplója először említ Nova Lake QS…
NVIDIA MMS1X00-N5400: 400 Gbps QSFP112 optikai modul
Kép: ServeTheHome
2026.09.21.
NVIDIA MMS1X00-N5400: 400 Gbps QSFP112 optikai modul
Az NVIDIA MMS1X00-N5400 QSFP112 optikai modul 400 Gbps sebességet biztosít 1310…
Lenovo az Ázsiai Játékok hivatalos PC-szállítója
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.21.
Lenovo az Ázsiai Játékok hivatalos PC-szállítója
A Lenovo 6100 eszközzel – ThinkPad laptopokkal és ThinkCentre asztali gépekkel…
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Kép: TechRadar
2026.09.20.
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Az Intel Arc Battlemage kártyák mára elvesztették értéküket, a Celestial generáció…