Hivatalos a Galaxy A9

A Samsung Galaxy A9 hivatalosan is bemutatkozott Kínában. Ez eddig nem sok újdonság, hiszen ahogy azt már megszokhattuk, erről a készülékről is rengeteg információ szivárgott ki a megjelenése előtt.

A Galaxy A9 a gyártó prémium A-szériájának tetején helyezkedik, alapvetően pedig valahol a közép-felsőkategória között. A fém-üveg házasításából született ház egy 6 inches FullHD AMOLED panelt foglal magában. A káva rendkívül vékony, ezt a Samsung ki is emelte a mindössze 2.74mm vastagsággal.

Hivatalos a Galaxy A9

A nem is olyan régen átnevezett Snapdragon 652 (korábbi nevén S620) felelős a számításokért, 3GB memóriával párosítva. A belső tárhely 32GB, ami a csúcskategóriás készülékekkel ellentétben szerencsére bővíthető. A hátlapi kamera 13MP-es, f/1.9-es rekesszel és optikai képstabilizátorral, az előlapi pedig 8MP-es.

A méretének köszönhetően az A9-be egy 4,000mAh-s akkumulátort is bele tudtak zsúfolni, ami ráadásul támogatja a QuickCharge technológiát. A home gomb egy ujjlenyomat-olvasót is magában foglal, valamint Samsung Pay támogatást is kapunk.

Csatlakozási lehetőségként Wi-Fi a/b/g/n, Bluetooth is v4.1, GPS és NFC áll rendelkezésre. Ami miatt kicsit szívtuk a fogunkat az az, hogy az A9 Android 5.1 Lollipop operációs rendszerrel érkezik.

Az árazásról egyelőre még nincsenek információk.

Forrás: gsmarena.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…