Huawei Watch Buds: Órába rejtett fülhallgató a Huawei-től

A Huawei ma bemutatta a Watch Buds innovatív dizájnú okosórát. Ahogy a neve is sugallja, a Watch Buds tartalmaz egy pár fülhallgatót is, amelyek az eszköz kerek AMOLED kijelzője alatt töltődnek fel. A Huawei szerint a Watch Buds-nak akár 3 napot is ki kell bírnia a töltések között, még úgy is, hogy van benne két füles.

Ahogy az várható volt, a Watch Buds részben okosóra, részben pedig fülhallgató, utóbbit pedig az előbbi kijelzőjének felemelésével lehet feltölteni. Bár vannak kompromisszumok a Watch Buds-szal kapcsolatban, az akkumulátor élettartama nem tartozik ezek közé.

Konkrétabban a Huawei azt állítja, hogy maga az okosóra akár 3 napos akkumulátor-élettartamot biztosít, a fülhallgatók pedig 4 órát bírnak a 30 mAh-s akkumulátorok feltöltése között. Itt meg kell jegyezni, hogy ez csak akkor érvényes, ha kikapcsolt állapotban van a zajszűrés; amennyiben ez a funkció aktív, 3 órára csökken az élettartam. Maga az óra amúgy 410 mAh-ás akksit kapott.

A Watch Buds 50%-kal vastagabb, mint a Watch GT 3 Pro, illetve az óra súlya (szíj nélkül) is 66,5 g, ami 33%-kal több, mint a Watch GT 3 Pro. Kijelzője egy 1,43 hüvelyes AMOLED panel 466 x 466 pixellel.

Ára átszámolva 430 dollár, azonban jelenleg csak Kínában elérhető. Várhatóan meg fog jelenni Európában is, az azonban egyelőre titok, hogy mikor.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.05.01.
OpenAI–Microsoft megállapodás: megszűnt az exkluzivitás, elhárult az Amazon-ügy jogi kockázata
Az OpenAI és a Microsoft újratárgyalták együttműködésüket, amelynek eredményeként megszűnik a korábbi, gyakorlatilag teljes exkluzivitás…
Acer ProCreator PE320QXT
2026.05.01.
Acer ProCreator PE320QXT: 6K felbontás érintéssel, kompromisszumokkal
Az Acer ProCreator PE320QXT egy olyan monitor, amely első ránézésre tökéletes választásnak tűnik…
COLORFUL BATTLE-AX
2026.04.30.
COLORFUL BATTLE-AX alaplapok Wi-Fi 7-tel és új generációs CPU támogatással
A COLORFUL Technology bemutatta frissített BATTLE-AX alaplapcsaládját, amely a legújabb csatlakozási és teljesítménybeli…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…