Így tovább fogja bírni! – Energiatakarékossági tippek a Delltől notebookokhoz

Ki ne szeretné, hogy laptopja (vagy bármely akkumulátoros eszköze) tovább bírja egy töltéssel? A változások és újítások korszakában pedig néhány aprósággal egész sok percet nyerhetünk eszközünk számára. És itt most nem hatalmas újításokról van szó, csupán pár szokásról, apróságról, melyeket megfogadva saját magunknak – és hóvégi energiaszámlánknak – kedvezünk.

A Dell szakértői összegyűjtötte, pár olyan tippet, melyekkel energiatakarékosabbak lehetünk, ezzel pedig magunknak és a Földnek is jót teszünk – plusz az energiakrízis közepén a bankszámlánk is örül majd neki. Továbbá a megfelelő gondoskodás ahhoz is hozzájárul, hogy hosszabb ideig használhassuk kedvenc elektronikai termékeinket.

Fontos, hogy megelőzzük a problémát

Nem csak amiatt érdemes odafigyelni, hogy az adott napot kibírja a gépünk. Ugyanis ha tudatosabban használjuk gépünket és nem járatjuk feleslegesen, az hosszabb távon is jót tesz az akkumulátornak: kíméli és meghosszabbítja élettartamát, sőt, üzemidejét is.

Az akkumulátor üzemideje azt jelenti, hogy mennyi ideig képes működni egy feltöltéssel. Ez az akkumulátor kapacitásától függ, ami a benne tárolható töltés mértékét jelenti. Ez a kapacitás az akkumulátor kémiai öregedésével, illetve minden egyes kisütési-töltési ciklussal fokozatosan csökken, ami azt eredményezi, hogy egy töltéssel egyre rövidebb ideig használható a gép. Általában 18-24 hónap után észlelhető az akkumulátor élettartamának csökkenése.

A nagyobb mértékű igénybevétel által hamarabb jelentkezhetnek a tünetek, azonban tudatosabb használattal ez az idő kitolható.

Kis energiabefektetés neked, sok plusz energia a notebookodnak

Csupán néhány kattintással is lépéseket tehetünk afelé, hogy kevesebb energiát fogyasszon a gépünk, hiszen a laptop konfigurációja és energiaellátási beállításai befolyásolhatják az akkumulátor teljesítményét. A fogyasztás mérsékléséhez módosíthatjuk a kijelző fényerejét és felbontását, vagy akár aktiválhatjuk a sötét módot is. Amennyiben jó fényviszonyok mellett használjuk a gépet, kikapcsolhatjuk a billentyűzet világítását, sőt, ha épp nem használunk netet, akkor a WiFi-t, amennyiben nincs rá szükségünk pedig a Bluetooth-t is. A laptophoz csatlakoztatott külső eszközöket pedig már meg sem említem, az nagyon egyértelmű.

Szoftverek terén pedig egyszerűen csak zárjuk be azokat a programokat, melyeket nem használunk. Legjobb módja ennek az, ha a Windows feladatkezelőjében (Task Manager) nyomon követjük, hogy melyik alkalmazás mekkora erőforrás igénnyel rendelkezik. Ha valamelyik program gyanúsan sokat fogyaszt, utánanézhetünk, vajon szükséges-e ez számunkra – avagy van-e más alternatív program a helyettesítésére, így pedig akár a gépünk is gyorsabbá válhat.

A frissebb operációs rendszerekben, például a Windows 11-ben már speciális energiatakarékossági funkciók helyet kaptak. Bizonyos gépekhez pedig elérhetők olyan megoldások is, mint például a Dell Power Manager, mely segít maximalizálni a laptop akksijának élettartamát. Ezt úgy éri el, hogy konfigurálja az akkumulátor karbantartásának módját, méghozzá a felhasználó személyes preferenciái alapján.

Tartsd hűvösen a gépet

Nem csak a laptop belsejében rejlő bonyolult dolgok vannak hatással az akkumulátorra. Olyan egyszerű körülmények befolyásolják az akksi élettartamát, mint a környezet hőmérséklete. A laptopokban ventilátorok gondoskodnak arról, hogy ne melegedjenek túl az alkatrészek. Így ha mondjuk olyan helyen használjuk a gépet, ahol nem tud megfelelően szellőzni (például az ágyban a jó meleg téli takaróba bugyolálva), az könnyen akksiromlást eredményezhet. Érdemes tehát asztalon használni, vagy ha mindenképpen ágyba vinnénk, figyeljünk rá, hogy legyen szellőzése – vagy akár tegyünk alá egy könyvet, már az is sokat segíthet.

A szélsőséges hőmérsékletet sem kedvelik a laptopok. Ha a számítógépünk extrém hideg vagy meleg hőmérsékletnek volt kitéve, például az utcán cipeltük magunkkal téli fagyok vagy nyári kánikulák idején, akkor a használat és a töltés előtt jobb, ha hagyjuk, hogy előbb elérje a normál hőmérsékletet.

Az alvó mód is használ valamennyi energiát, ezért érdemes kikapcsolni az eszközt, ha több órán keresztül nem használjuk. Különösen érdemes ezt olyankor megtenni, mielőtt laptoptáskába, fiókba vagy más zárt helyre tesszük. Próbáljunk meg leszokni róla, hogy elalvás előtt csak lehajtjuk a gépet, ugyanis ekkora nem kapcsol ki, csak alvó üzemmódba helyezi magát. Érdemes a töltőkábelt is kihúzni a notebookból amikor nem töltjük a gépet, hiszen valamennyi energiát ilyenkor is felvesz a rendszer, illetve ha folyamatosan töltjük, az nagymértékben hozzájárul az akkumulátor üzemidejének romlásához. Fontos megemlíteni azt is, hogy mindig a laptophoz kapott eredeti hálózati adaptert és kábelt használjunk. Ne harmadik féltől származó termékekkel töltsük eszközünket, avagy ha mégis ehhez folyamodunk, megbízható és minőségi terméket válasszunk.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…