Intel Sandy Bridge

Még 2011 elején mutatkozott be az Intel második generációs Core i processzor családja, mely a Sandy Bridge kódnévre hallgat. Az új kódnévre keresztelt processzorcsalád leváltotta az Arrandale és Clarkdale magos processzorokat.

 

Intel Sandy Bridge

A Sandy Bridge-nél ugyanúgy, mint az Arrandale és Clarkdale magos processzoroknál itt is vannak 2 magosak és 4 magosak, támogatják a Hyper Threeding technológiát, így kétszer annyi programszál párhuzamos futtatására képesek, mint sima 2 magos elődeik, valamint egyes sorozataik támogatják a TurboBoost technológiát, ami alkalmazástól függően felemeli a processzor órajeleit.

Intel Sandy Bridge

Az új processzorcsalád esetén már a 4 magosok is rendelkeznek egy beépített videokártyával, mely az Intel HD Graphics 3000 névre hallgat, mely integrált társai közül az egyik legerősebb. Ezen processzorok újdonsága még az is, hogy támogatják az 1600MHz-en futó DDR3-as RAM-okat, valamint fejlettebb energiagazdálkodással rendelkeznek, mint elődeik.

Intel Sandy Bridge

A Processzorba integrált Intel HD3000 kiebbs fogyasztással és kisebb hőtermeléssel rendelkezik, mint egy diszkrét grafikus vezérlő és bőven elegendő HD filmek és gyöngébb 3D-s alkalmazások futtatására. Az integrált Intel HD3000 mellett elhelyezkedő diszkrét grafikus vezérlő fizikai gombbal vagy szoftveresen is képes a videokártyák közötti váltásra, annak tekintetében, hogy a felhasználóak mire van szüksége. Lásd: Nvidia Optimus technológia.

Pucu

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…