Ismét visszaestek a táblagép eladások

Erős növekedés után a július és szeptember közötti időszakban a táblagép eladások visszaestek, és 15%-kal csökkentek 2020 harmadik negyedévéhez viszonyítva. A Canalys által gyűjtött adatok szerint 2021 harmadik negyedéve során összesen 37,7 millió táblagép talált gazdára világszerte. Mondanunk sem kell, a piacot továbbra is az Apple és az iPad-ek uralják, ezekből a készülékekből összesen 15,2 millió kelt el a vizsgált időszakban.

A második helyet a Samsung szerezhette meg, ők ezalatt a három hónapos időszak alatt összesen 7,2 millió táblagépet adtak el. A bronzérem a Lenovo-hoz került, hiszen gyártó nem csupán laptopok, de szemlátomást tabletek terén is jól teljesített. A harmadik negyedév alatt az Amazon 2,8 millió, a Huawei pedig 2,5 millió tabletet értékesített, így ez a két cég zárhatja a Top 5-ös listát.

Ha az adatokat régiós bontásban vizsgáljuk, akkor az ázsiai és csendes-óceáni térséget leszámítva minden nagyobb területen csökkenés volt tapasztalható. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben 23 százalékkal nőtt az eladások száma, míg nálunk Európában 27 százalékos csökkenést lehetett észlelni. Az elemzők a legtöbb régióban a jövőben is hasonlóan alacsony keresletre számítanak a táblagépek iránt.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Skild AI S1: egy videóból tanul új feladatot a robot
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.11.
Skild AI S1: egy videóból tanul új feladatot a robot
A Skild AI S1 alapmodellje egyetlen videódemóból képes megtanítani a robotokat…
2026.09.11.
Lenovo AI-SOC: 20x pontosabb fenyegetésészlelés
A Lenovo saját biztonsági műveleti központját AI-val fejlesztette fel: 87,5%-kal rövidebb…
NVIDIA GeForce 616.92 WHQL driver: új játékok és hibajavítások
Kép: Guru3D
2026.09.10.
NVIDIA GeForce 616.92 WHQL driver: új játékok és hibajavítások
Az NVIDIA kiadta a GeForce Game Ready 616.92 WHQL drivert: path…
MSI MAG B850M Gaming Plus Max WiFi: PCIe 5.0 és Wi-Fi 7
Kép: Guru3D
2026.09.10.
MSI MAG B850M Gaming Plus Max WiFi: PCIe 5.0 és Wi-Fi 7
Az MSI új Micro-ATX alaplapja AM5 platformra érkezik: 10+2+1 fázisú VRM,…
HP ZGX Fury AI Station: GB300 Grace Blackwell és Red Hat
Kép: TechPowerUp
2026.09.10.
HP ZGX Fury AI Station: GB300 Grace Blackwell és Red Hat
A HP bejelentette a ZGX Fury AI Station munkaállomást, amely NVIDIA…
Hypertune: Intel-támogatott overclock eszköz 60%-os FPS-növeléssel
Kép: TechPowerUp
2026.09.10.
Hypertune: Intel-támogatott overclock eszköz 60%-os FPS-növeléssel
A Hypertune automatikus overclock platform akár 60%-os FPS-növekedést ígér – Intel…
NVIDIA AI for Media: valós idejű AI az IBC 2026-on
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.10.
NVIDIA AI for Media: valós idejű AI az IBC 2026-on
Az IBC 2026 amszterdami kiállításon az NVIDIA bemutatta AI for Media…
QNAP TVS-hx77AX: Ryzen 7000-es vállalati ZFS NAS
Kép: TechPowerUp
2026.09.09.
QNAP TVS-hx77AX: Ryzen 7000-es vállalati ZFS NAS
A QNAP bemutatja a TVS-hx77AX sorozatot: AMD Ryzen 7000, DDR5, ZFS,…