Jelentősen csökkentik Tim Cook fizetését, de azért nem kerül az utcára

Vélhetően az almás cég vezetője ezután is csak akkor fog zsíros kenyeret fogyasztani, ha megkívánja azt és semmiképp sem kényszerből. Megmarad ugyanis a 3 millió dolláros alapfizetése és a 6 millió dolláros éves prémiuma sem változik. Bérének csökkenését a részvényjutalmak értékének kiigazítása okozza.

Tim Cook 2022-ben 75 millió dolláros részvényjuttatást kapott, ennek összege idén mindössze 40 millió dollár lesz. A cégvezető azonban az Apple részvényeinek árfolyamától függően még mindig többet kereshet az előre jelzett összegnél. Fizetésének lecsökkentését állítólag ő maga javasolta, a kapott visszajelzések fényében. Az Apple várhatóan a nem túl távoli jövőben piacra dobja kevert valóság headsetét, viszont az általuk fejlesztett elektromos autó, a Project Titan egyelőre kérdéses.

Mondjuk nagy valószínűséggel nincs szükségük újabb termékkategóriákra, mert bár őket is sújtja a gazdasági recesszió, az Apple ennek ellenére mégsem bocsát el alkalmazottakat. A Meta, a Twitter vagy Amazon, illetve más nagy tech cégek mind tömegesével rúgták ki a dolgozókat. Viszont ilyesmi nem történt eddig az almás cég keretein belül, ami mindenképpen tiszteletet érdemel.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.05.01.
OpenAI–Microsoft megállapodás: megszűnt az exkluzivitás, elhárult az Amazon-ügy jogi kockázata
Az OpenAI és a Microsoft újratárgyalták együttműködésüket, amelynek eredményeként megszűnik a korábbi, gyakorlatilag teljes exkluzivitás…
Acer ProCreator PE320QXT
2026.05.01.
Acer ProCreator PE320QXT: 6K felbontás érintéssel, kompromisszumokkal
Az Acer ProCreator PE320QXT egy olyan monitor, amely első ránézésre tökéletes választásnak tűnik…
COLORFUL BATTLE-AX
2026.04.30.
COLORFUL BATTLE-AX alaplapok Wi-Fi 7-tel és új generációs CPU támogatással
A COLORFUL Technology bemutatta frissített BATTLE-AX alaplapcsaládját, amely a legújabb csatlakozási és teljesítménybeli…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…