Jelentős Acer eredmények

0
285

Megerősítést nyert: az Acer elérte a második helyet a nemzetközi PC piac rangsorában, az előzetes nemzetközi PC gyártók eladási adatai alapján 2009 3. negyedévében a Gartner, Inc  elemző cég közzétett jelentése szerint.
A nemzetközi PC eladás 0,5%-kal növekedett 2009 3. negyedévében, összehasonlítva az előző év azonos időszakával – miután három egymást követő negyedévben, éves összehasonlításban, csökkenés volt tapasztalható – köszönhetően a fogyasztói szegmensnek, mely mozgatórugója volt az eladási mennyiség növekedésének.
Ebben a szcenárióban az Acer egy igen jelentős, 23,6%-os növekedést tudhat magáénak (2009 3. negyedév / 2008 3. negyedév).
Múlt héten az Acer Inc. továbbá bejelentette, hogy a 2009 harmadik negyedévben elért konszolidált árbevétel nagy valószínűséggel el fogja érni a 167Mrd NT$-t (5,19Mrd USD), mely hozzávetőleg 40%-kos negyedéves vagy 5%-os éves növekedést jelent.
“Egy vállalat csak addig képes növekedni és fejlődni, míg szemléletmódja rugalmas és képes arra, hogy alkalmazkodjon a gyorsan változó körülményekhez.” jegyezte meg Gianfranco Lanci, az Acer Inc. elnök ügyvezetője. “Mi hiszünk abban, hogy ez a kiváló eredmény multi-brand stratégiánk rugalmasságát tükrözi egy nagy kihívásokat támasztó nemzetközi gazdaságban. Megfelelően végrehajtottuk terveinket és képesek voltunk olyan szenzációs termékeket bevezetni a piacra, melyek pontosan a meghatározott vásárlói igényekre adtak választ. Folytatni fogjuk befektetéseinket, hogy termékkínálatunkat továbbfejleszthessük és növeljük vásárlóink elégedettségét.”
Ez a célkitűzésünk az évek során alakult ki és időről időre fejlődött tovább a felhasználók igényeit követve.
Az Acer Inc. elvárásai szerint a 2009 3. negyedévi bevételek elérhetik a 167Mrd NT$-t (5,19 milliárd USD); ami történelmi mértékű negyedéves árbevételnek és üzleti bevételnek számít.
Az Acer Inc. bejelentette, hogy a 2009 harmadik negyedéves konszolidált (mérleg szerint) árbevétele elérheti a 167Mrd NT$-t (5,19Mrd USD), ami hozzávetőlegesen 40%-os negyedéves, és 5%-os éves növekedést jelent. Ez a szám az Acer valaha elért legmagasabb negyedéves konszolidált árbevételét jelentené; a legutóbbi negyedéves csúcs 2008 harmadik negyedévében volt.
Szintén 2009 harmadik negyedévére vonatkozóan a működési bevétel elérheti a 4,7Mrd NT$-t (145,96M USD), ami a konszolidált árbevétel 2,8%-át jelenti, ami szintén egy történelmi csúcs az Acer számára. Az adózás utáni nyereség így elérheti a 3,45Mrd NT$-t (107,14M USD).
Az Acer a PC szállítások folyamatos növekedésére számít 2009 harmadik és negyedik negyedévében. Az Acer tudomásul veszi a nemzetközi gazdaság múltbeli legrosszabb periódusát és mostantól egy felfelé mutató trendet vár.

forrás: Acer sajtóközlemény

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét