Küszöbön a repülő autó

A Massachusetts Insitute of Technology (MIT) már jónéhány neves mérnököt adott a világnak, nem csoda hát, hogy ezen a téren is az ott végzettek alapították azt a céget – Terrafugia néven – mely egészen elérhető közelségbe hozta az emberiség számára a repülő autót. 

Küszöbön a repülő autó

Szerencsére (?) az Egyesült Államokban a légügyi hatóság jóval engedékenyebb és kevésbé bürokratikus mint az öreg kontinensen. Ennek köszönhetően a Terrafugia már számos engedélyt beszerzett, ezek alapján ultra-light kategóriájú légijárműnek fog számítani a repülő autó, a legkomolyabb átvizsgálás majd a tömegtermelésért felelős gyártósor fogja elszenvedni. 

Küszöbön a repülő autó

Igaz még az első generáció sem került forgalomba, a cég mérnökei már a második generáció felé kacsingatnak. Ez TF-X néven fut jelenleg és a tervek szerint a legnagyobb újítás az lesz, hogy képes lesz helyből fel-, majd leszállni, sőt elérheti az akár 200 mérföld/órás sebességet is (mivel a repülésben több fajta sebességet is meghatároznak, itt valószínűleg True AirSpeed-re, azaz valódi repülősebességre gondoltak).

Küszöbön a repülő autó

Míg az első generáció már jövőre megjelenhet, a másodikra természetesen többet kell még várnunk, hogy pontosan mennyit ez még kérdéses.

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…