Néhány héten belül megrendezésre kerül a várva várt esemény, ahol az új almás okostelefon szinte biztos, hogy bemutatásra kerül. Ez némileg háttérbe szorította az iWatch-ra várakozókat, pedig azokból is akad bőven. Sőt! A várakozás inkább egyre fokozódik, mivel sorra láthatjuk a frissen megjelent okosórák sikertelenségeit – igény bizony lenne egy jó okosórára.
A frissen megjelent információk azonban arról számolnak be, hogy az iWatch tömegtermelése még nem indult be, ami pedig rövid fejszámolást követően is azt fogja eredményezni, hogy valószínűleg 2015-ig várnunk kell a megjelenésre. Persze ettől függetlenül nem kizárt, hogy Szeptemberben végre megláthatjuk, mit is tartogat ezen a téren a tarsolyában a cupertinói óriás.
Gabe