Ma 18 órától adják le a legendás Magyarország-Anglia 6-3 meccset – felújítva és néhol ki is színezve

Az 1953 november 25-én Londonban játszott meccset több, mint százezer ember követte élőben a Wembley Stadionban, most pedig a régi fekete-fehér felvételt felújították, digitalizálták és ma 18:00-tól megtekinthető.

Egy óriási projekt keretében valósította meg a Telekom ezen elképzelését. Tavasz óta dolgoztak rajta, hogy a 67 éve történt futballmérkőzést felújítsák. Nem volt könnyű dolguk, ugyanis analóg jel állt rendelkezésükre alap gyanánt. Az eredeti felvétel felbontása szörnyű, megszámolható, hogy egy játékos hány pixelből áll a képernyőn.

A meccs új kommentárt is kap, Matuz Krisztián fogja közvetíteni. Azt még nem tudjuk, hogy előveszi színészi tehetségét és vajon úgy fog-e tenni mintha most játszódna a mérkőzés, vagy tekintetbe veszi, hogy 67 éve történt és így valósítja meg.

Tech oldalról nézve is nagyon érdekes a dolog, ugyanis például az eredeti közvetítést úgy valósították meg, hogy egy monitort vettek fel kamerával. Erre azért volt szükség, mert nem tudták összehangolni ezt az egész rendszert élőben, és a monitoron a már megvágott anyagot játszották le, amit a kamera felvett és közvetített.

Az adás a SuperTV2-n tekinthető meg, utána pedig 3 hónapig a Telekom videótárában.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…