Még a hónap vége előtt a boltok polcaira kerülhetnek a legújabb MacBook Pro-k. A névtelen forrásra hivatkozó hírportál sajnos ezen kívül semmilyen konkrét információval nem rendelkezik, ami viszont szinte biztosra vehető, hogy retina és nem retina kijelzővel is meg tudjuk majd vásárolni a legújabb MacBook Pro-kat illetve az is sejthető, hogy az Intel legújabb Haswell processzorai kerülnek majd az alumínium házakba.
Itt azonban még nem is ér véget a sor, hiszen ugyan így, még ebben a hónapban várhatjuk az iPad 5 illetve az iPad Mini 2 megjelenését. Bár itt is a feltételes módon van a hangsúly, sajnos egyelőre ezt a kijelentést sem vehetjük készpénznek.
A fentiek bejelentése Október 22-ig várható, utána remélhetőleg szilárdabb lábakon álló információkkal szolgálhatunk.
Gabe