Megerősítette a Xiaomi, hogy befektet az elektromos járműiparba

0
102

2019-ben a Xiaomi és a Bestune közösen gyártotta a Bestune T77-et, az első autót, amelyet a Xiaomi segített piacra dobni. Múlt héten a Reuters azt állította, hogy a Xiaomi tovább lép az elektromos járművek gyártásában, amit a cég meg is erősített. Úgy tűnik, hogy a Xiaomi előkészületei még korai szakaszban vannak, mivel Lei Jun vezérigazgató széles körben beszélt az elektromos járművek fejlesztéséről a New Product Launch II rendezvényen.

A mai bejelentés szerint az elektromos járművekkel foglalkozó vállalatba a Xiaomi 1,5 milliárd dollárt fektetett be. A teljes beruházás állítólag 10 éven belül már eléri a 10 milliárd dollárt.

Nem tudni, hogy a vállalat mikor fog további részleteket elárulni az intelligens elektromos járművekről, ugyanakkor a Reuters azt állítja, hogy a Xiaomi szerződést köt a Great Wall Motors-al. A Xiaomi új vállalatának neve szintén ismeretlen, de kétlem, hogy valami olyan kézenfekvő dolog lenne, mint a „Mi Car”.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét