Megvan, hogy ki gyártja majd az iPhone SE 4 kijelzőjét

Az iPhone SE 4 (már ha így fogják hívni), 6,1 hüvelykes OLED panellel lesz felszerelve. Ezeknek az előállításáért főleg, de talán kizárólag a kínai BOE lesz felelős. A hírek szerint ugyanis a Samsung kiesett a versenyből, mert egyszerűen nem akarta vagy nem tudta azon az alacsony áron kínálni az Apple-nek a kijelzőket, mint ahogyan azt a Cupertino-i vállalat elvárta volna.

A jelentés szerint, amelyből mindezek kiderülnek, egy 6,1 hüvelykes OLED megjelenítő a Samsung jóvoltából 30 dollárba kerül, ám ehhez képest az Apple mindössze 25 dollárt kínált a panelekért. Természetesen a forrás hozzáteszi, hogy a kínai gyártók még ennél is kevesebbért vállalják a képernyők előállítását.

Ebből kifolyólag, mivel a Samsung kikerült a képből, csak a BOE és a Tianma maradt versenyben, de valószínűleg a BOE fogja kapni az összes megrendelést. Azok, akik képben vannak az üggyel, azt állítják, hogy a Samsung az alacsony árrés miatt eleve nem igazán volt elkötelezve az iránt, hogy üzletet kössön az Apple-lel. Ez most így alakult, meglátjuk, mi sül ki belőle.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…