Minden is USB-C-s lesz az Apple-nél

Nemrég lehetett olvasni, hogy a TF International Securities elemzője, Ming-Chi Kuo szerint a jövő szeptemberben érkező iPhone 15 lehet az Apple első USB-C-s telefonja. A gyakran pontosnak bizonyuló előrejelzéseiről ismert tajvani szakértő azóta újabb fülessel jelentkezett, továbbra is az USB-C-vel kapcsolatban.

Kuo a korábbi Twitter-posztjához fűzte hozzá, hogy értesülései szerint a technológia jelenlegi korlátjai miatt az Apple-nek gondjai akadtak a fizikai port nélküli telefon kifejlesztésébe. Ezért nem marad más, mint úszni az árral, és átállni az univerzális szabványra. Éppen ezért nem meglepő, hogy a poszt alapján több olyan termék is USB-C-re fog váltani, amelyek egyelőre még az almás cég 2012 óta szolgálatban tartott Lightning csatlakozóját használják.

Az elemző szerint a kiegészítőkben hamarabb lehet USB-C, így akár az is megeshet, hogy végül megelőzik vele az iPhone-t. Phil Schiller, az Apple marketingese egyébként a leleplezése idején a „következő évtized” töltési standardjaként harangozta be a Lightning-csatlakozót. Tehát már csak ebből a szempontból is időszerű lenne a Lightning csatlakozó lecserélése.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
A Samsung texasi Taylor Fab 2 gyárának teljes kapacitását állítólag lefoglalták,…
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Megjelent az Intel Arc driver 101.9175 WHQL: optimalizálás három játékhoz, javított…
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.05.
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Amar Babu 2027. január 1-jétől a Motorola új globális elnöke és…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…