Moto X: meglepő feedback

Alig két nappal ezelőtt került bemutatásra hivatalosan a Moto X. Az online média, a szakportálok és a közösségi oldalak felhasználói (akiket érdekel a téma) szinte megállás nélkül az új, első Google Motorola terméket elemzik, illetve fejtik ki vélmenényüket vele kapcsolatban. Arra senki sem számított, hogy egyhangúan mindenkinek tetszeni fog az új szemlélet, de az átlagnál picit jobban megosztotta az embereket. Ha röviden szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy a megszokott három tábor helyett inkább csak kettő van jelen ebben a témában. A hozzászólók között a döntő többség egyértelműen állást tudott foglalni: igen, nagyon is jó eszköz, kell. Ez az egyik. A másik pont az ellentetje: nem erre számítottam, többet vártam ekkora, több mint egy éves „hype” után. Velük szemben a köztes csoport, akik azért minden témában ott vannak (nem rossz, semleges érzéseim vannak), elhanyagolható számban találhatóak meg.

Én magam, nagyon vártam  a bemutatást, hol ott azért számítottam arra, hogy ez a mobil valószínűleg az amerikai felhasználók exklúzív terméke lesz. Ez beigazolódott, hiszen a hivatalos promóciós anyag szerint a Moto X augusztus végén szeptember elején válik elérhetővé Kanadában, Latin-Amerikában és természetesen Észak-Amerikában. Az kmúl 1-2 hónapban már sok minden kiszivárgott, de egy valami nem volt tisztázott, ez pedig az ár volt. Sokunk legnagyobb félelme beigazolódott, az árcédula 2 év szerződéssel csak 200 dollár pl. az AT&T-nél, kontraktus nélkül azonban vetekszik a Galaxy S4 vagy éppen a HTC One árával. A 16 GB-os változat 575 míg a 32 GB-os változat 630 dollárt kóstál majd. Ez nem kevés, de nézzük mi mindent kell megfizetnie annak, aki úgy dönt megvásárolja az új Motorolát:

  • négy napos gyártási idő, Amerikában készített egyedi termék
  • saját feliratunkkal láthatjuk el a házat, de még a boot animációt is
  • szabadon választható színű hátlap, előlap, kameramodul borítás és külső fizikai gombok
  • „touchless control” a hardverhez igazítva
  • X8 Computing System

Moto X: meglepő feedback

A felsorolt lehetőségek közül egyet sem kapunk meg másik gyártótól, így ha ezeket is a mérleg nyelvére rakjuk, akkor azért nem olyan vészes ez az ár. Tovább boncolgatva a magasabb árkategóriát, kijelenthetjük, hogy az egyedi termék itt nem csak színekben és az összeszerelésben nyilvánul meg, hanem a hardveres és szoftveres megoldásokban is. A felsorolás ultolsó két pontja az, ami igazán megfogott sokakat, köztük engem is. Az, hogy a telefon folymatosan figyel, és várja az utasításokat, zseniális ötlet, főleg ha figyelembevesszük azt is, hogy mindezt 2012 leginnovatívabb (mára pedig talán az egyik legjobb) szoftverével, a Google Now-val kombinálták. Az egyre több és több funkciót támogató asszisztens és az folyamatos munkára valü készenállás ami az átlag ember szemében ki tudja emelni a tömegből a Moto X-et. Hátrány azonban, hogy ennek a funkciónak a legjobban az amerikai kontinensen élők örülhetnek a legjobban, hiszen idehaza még vannak furcsaságok a hangalapú bevitelnél.

Moto X: meglepő feedback

A másik „kérjük meg a pénzt érte” elem az X8 Computing System, amely az Adreno 320-as GPU-ra és a Qualcomm S4-es CPU-ra épül. Ez utóbbi egy módosított megoldás, amiről bővebben itt lehet olvasni.

Visszatérve a személyes véleményemre a termékkel kapcsolatban. Mint azt már többször kifejtettem, én már jóval a bemutató előtt lázban égtem, mivel mind a Google-ért, mind a Motoroláért rajongok, és nagyon örültem anno a házasságnak. Ennek ellenére annyi minden történt augusztus 1-én a mobillal kapcsolatban, hogy kellett ez a két nap, míg átlássam mi hogy van. Rengeteg videót és iromény tolvastam, melyeket népszerű szakemberek írtak, míg összeállt a fejemben a véleményem. A külső csodás, a Moto Maker-rel kreálható abszolút egyedi alkotás ötletes (bár ez hat meg a legkevésbé, főleg mivel belegondoltam mennyi bűnronda színben pompázó X fog amerika utcáin szaladgálni), az X8 felől érkező adatok meggyőzőek (de ezt majd egy-két hónap múlva a felhasználók visszajelzéseiből fogjuk csak megtudni, mennyi az igaz), a szoftveres megvalósítások zseniálisak. Többek írták már azt, ami bennem is felmerült, kicsit olyan ez, mint amikor anno bemutatták az slő iPhone-t vagy az első Macintosh gépet. Az „egyszerű” ember látja benne a jót, látja a kreativitást, látja az innovációt, amivel szeretnék megváltoztatni az okostelefonokkal és a tabletekkel szembeni eddigi prioritásunkat. Már rég nem a magok száma van a középpontban, amire ez a termék is felhívja a figyelmünket. Ez utóbbi az ami miatt élesen kettévált a tábor. Akik az előző mondatot nem érzik át, ők azok, akik csak a benchmarkok (amit úgy fest hamsítanak) és a számok tengerében tudnak élni, ők nevezik lámának a Moto X-et. Nincs FHD kiejlzője, „csak” kétmagos a CPU, nincs benne irgalmatlan nagy akkumulátor és még biztos tudnánk vagy 10 érvet felsorakoztatni. Na, hát nem nekik készült ez az eszköz, a Moto X a felhasználóknak lett megalkotva. Szerintem, nekem: must have!

Az eddigi legjobb review:

 

Bazsa

 

Ajánlott olvasmányok Moto X-el kapcsolatban:

Moto X és az X8

Moto X nem sokkal a bemutatás előtt

Moto X is a Game-changer

Moto X review Cnet

Moto X: Can it save Motorola?

 

Moto X-től hangos a Google+

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.11.14.
Lebegő szerverek és adatfürdők: a Lenovo jövőképe
Az AI-eszközök robbanásszerű térnyerése miatt a világ adatközpontjai már most kapacitás- és energiahatáron…
2025.11.13.
Mostantól a Google Photos kinyitja a csukott szemed – itt az AI, ami valóban megjavítja a képeid
Ha valaha elrontottál egy tökéletes pillanatot azzal, hogy épp pislogtál a…
2025.11.13.
A cégek a szoftverbüdzsé 20%-át feleslegesen égetik el – túlkomplikált IT-rendszerek miatt
A digitális korszak egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben a technológia hatékonyságot ígér,…
2025.11.12.
Apple iPhone Pocket: itt a 150 dolláros zseb – ha a ruhádé nem elég menő
Az Apple ismét bebizonyította, hogy nála még a zseb sem csak zseb.A…
Foto: Sony
2025.11.12.
Sony megint elszabadult: elindult az „It Happens on PS5” kampány – a valóságban is megjelennek a furcsa reklámok
A Sony ismét bebizonyítja, hogy senki sem csinál olyan furán zseniális reklámokat,…
2025.11.11.
Új kiszivárgás: itt a DJI Osmo Pocket 4, minden eddiginél jobb vlogkamerát hoz a gyártó
A DJI újabb slágerterméke, a DJI Osmo Pocket 4 már a bemutató előtt…
2025.11.11.
9 tipp, hogyan készülj fel a Windows 10 utáni korszakra
A Microsoft 2025-ben lezárja a Windows 10 hivatalos támogatását, ami több mint…
Forrás:Google
2025.11.10.
A Google Gemini mostantól beleolvas a leveleidbe és dokumentumaidba is – indul a „Deep Research” korszak
A Google ismét tágítja az AI-határokat: a Gemini Deep Research nevű új funkció…