Nabi XD – Fiataloknak szánt Tegra 3 alapú tablet

A tabletek ára az utóbbi néhány hónapban elkezdett zuhanni. Ennek az egyik alapja az alternatív, új keletű gyártóknak köszönhető, akik próbálják felpezsdíteni a piacot a szélesebb palettájukkal, mely mellé a legtöbbször alacsony ár társul. Az egyik ilyen gyártó a Los Angeles központú Fuhu, akik a Nabi termékcsaláddal a fiatalabb réteget célozták meg, és ez nem csak az árcédulát jelenti.
A Nabi szériában már több modellel rukkoltak elő, többek között a Jr.-al is, mely egy 5 colos kijelzővel szerelt tábla pc, kifejezetten gyerekeknek. A napokban egy újabb modell a Nabi XD-t jelentették be, melyet a tinédzsereknek szánnak. Ez egyrészt az árban nyilvánul meg, hiszen mindössze 250 amerikai dollárért lehet majd megvenni 16GB-os háttértárral. Gondoljunk bele, hogy a Google az alacsony árfekvéssel eléggé feladta leckét a vetélytársaknak, hiszen ebben a kategóriában nagyon nehéz hasonló teljesítménnyel szerelt eszközt biztosítani a felhasználóknak. Így jogosan merülhetnek fel az emberben az alábbi kérdések:
 
– Hogy lehet egy tabletet “kizárólag” kamaszoknak fejleszteni?
– Ezen az áron milyen hardverrel szerelték fel?
 
Ha a fiatalabb korosztályt szeretnénk megfogni, akkor nagyon fontos, hogy feltűnő és vagány dizájnt tervezzünk az értékesíteni szánt eszköznek. Ezen a téren nem okoz csalódást a Nabi XD, hiszen ha ránézünk az eszközre, rögtön el tudjuk képzelni, ahogy egy fiatal felnőtt egy ilyen stílusjegyeket magán viselő tabettel a hóna alatt rohan iskolába.
A figyelemre méltó külső mellé top hardver párosul megfizethető áron:
 
– 10.1″ 1366×786 IPS kijelző
– Quad-core Tegra 3 processzor
– 16GB vagy 32GB háttértár
– Elő- és hátlapi kamera
– NFC chip
– Alumínum ház
– Android 4.1 (Jelly Bean)
 
Ha végignézünk a fenti főbb paramétereken, akkor jogosan mondhatjuk, hogy valóban megéri az árát. Aki esetleg nem igazodna ki, azoknak segítségképpen elmondjuk, hogy ugyanilyen processzor végzi a számítási feladatokat a HTC idei zászlóshajójában a One X-ben. A tablet mellé vásárolhatunk szilikon billentyűzetet is, mely megkönnyítheti a házi feladatok gépelését, amiket aztán elmenthetünk például Googl Drive-ba, vagy a Fuhu felhőszolgáltatásában. A kiegészítő ára csupán 20 dollárba kerül.

Az eszköz minden bizonnyal hivatalosan idehaza nem lesz forgalomban, viszont az amerikai értékesítés várhatóan 2013. január közepétől várható. 

 

Forrás: tabla-pc.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…