A Nintendo Switch eladásai közel állnak a PS3 és az Xbox 360 számaihoz, 2017 március óta 79,87 millió Switch konzolt adtak el. Sajnos a Nintendo megerősítette, hogy nem tervezi új modell bejelentését a „közeljövőben”.

Közzé tette pénzügyi eredményeit a Nintendo, amelyben az szerepel, hogy az elmúlt három hónapban 2,1 milliárd dollárnyi nyereséget termelt a vállalat, amely meghaladta az elemzők által várt 1,8 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy 2017 márciusa óta 79,87 millió Switchet adott el a Nintendo.
Több okot is lát ebben a Nintendo, ilyen például a Covid-19 járvány miatt megnövekedett videójáték-kereslet, illetve az Animal Crossing: New Horizons sikere.

Csapást mért azonban a Nintendo azokra, akik várták egy „félkonzol” megjelenését, azaz a Switch Pro vagy Super Switch megjelenését. A cég nyilatkozata szerint a „közeljövőben” nem várható új modell bejelentése.
techkalauz.hu – az online tech magazin













