A Nokia ereje: vajon mik voltak a legmeghatározóbb szolgálatások?

A Nokia az egyik legrégebbi motoros a mobilos piacon, fantasztikus termékportfóliót halmozott fel az utóbbi több évtizedben. A hálózati szegmens szintén meghatározója a modern kornak, ám azért a finnek történelme korántsem volt rögös utaktól mentes, sőt, bemutatták, hogy lehet nagyon magasról nagyon mélyre zuhanni, majd megpróbálni minden erővel visszakapaszkodni.

Hiába látjuk ugyanis újra a Nokia márkanevet a készülékeken, ez már rég nem ugyanaz, mint pár évvel ezelőtt, hiszen az egész projekt mögött a HMD Group áll, akik tíz évig vették meg a licencjogokat, nemrég debütált a legújabb zászlóshajó, a Nokia 8 is. Ez pedig azért rengeteg emléket felébreszt az iparág szerelmeseiben, így bennünk is, szóval nosztalgiázzunk egy kicsit, mik voltak a cég legfontosabb újításai.

A Nokia talán legikonikusabb fejlesztése a PureView volt technológiai szempontból, ami még a 808-as modellel debütált. Magának a PureView kifejezésnek egyébként nincs fordítása, ám egyet jelent a szupernagy felbontású és hatalmas szenzorral szerelt kamerával, amit a készülék egymagos processzora éppencsak hogy ki tudod szolgálni, remelkül megoldotta ezt a vállalat. Emlékeztetésképpen: 38 (41) megapixeles egységről beszélünk.

Később még tovább fejlődött a PureView, a Nokia Lumia 920-ba már olyan fényképezőt építettek, ami optikai képstabilizátort kapott, ez nemcsak videózásnál, hanem fotózásnál is jól jött. Visszatért a Carl Zeiss lencse is. A PureView viszont a Microsofté, szóval ezt egyelőre nem tudja csábításként bevetni a HMD.

A ClearBlack technológia szintén ütős megoldásnak számított, lényegében egy polarizációs réteget jelentett a képernyőn, ami még a Nokia C6-01 és a Nokia E7 fedélzetén érkezett meg először. Mind a sima LCD, mind pedig az AMOLED panel esetén használták, lényegében a visszatükröződést csökkentette, a feketéket pedig még valósághűbbé tette.

Ez is egyébként a Microsoftnál maradt, viszont a Nokia 8-nál ugyanilyen kivitelezést alkalmaztak, csak nem adtak neki nevet.

A Nokia N86 nagyon sok téren kiemelkedett a konkurensek közül, elég csak a remek kamerára gondolni, ám most nem erről, hanem az audioképességekről lesz szó. A beépített MEMS digitális mikrofon ugyanis CD minőségű audiofelvételeket ígért, sőt, a 808-as modell még erre is rátett egy lapáttal a 140 dB-s tudásával.

Fontos, hogy a Nokia (nem a HMD-féle!) saját VR-kamerákat fejleszt az OZO divízión felül, ezek főleg nagyobb filmesek birtokában találhatók meg, különféle vizuális effekteket lehet velük készíteni. A Nokia 8 ebből is profitál kicsit, ugyanis a HDR mikrofonok hasonló módon működnek, mint az OZO által használtak.

Ha már a zene szóba került, nem lehet elmenni szó nélkül az XpressMusic mellett, ami a Nokiának a Sony Ericsson Walkmanre és az Apple iTunes-ra adott válasz volt. Ezután érkezett a Comes With Music, ami a Nokia 5800 tulajdonoknak biztosított egy évig igyenes zeneletöltést. Később a MixRadio is debütált, ám ezt tavaly a Microsoft leállította.

A HMD eddig nem lovagolta meg a múlt ékességeit ilyen téren, bár azért tény, hogy a Nokia 6 meglehetősen jól szól, szóval panaszkodni felesleges.

A Nokia az Xpress nevet nem csupán a muzsikáknál, hanem a tokoknál is bevetette, az Xpress-On borítók ugyanis a telefonok elejét és hátulját is védték, ráadásul könnyen lehetett cserélni ezeket. Tokokat amúgy nagyon régóta készített mobiljaihoz a vállalat, az 1998-as Nokia 5110-eshez is volt már.

A Nokia 2007-ben megvette a NAVTEQ-et, egy térképszolgáltatással kapcsolatos céget, hozzá még a Smart2Go by Gate 5-öt, ezzel pedig a navigáció felé vette az irányt a techóriás. A bevásárlás után nem sokkal át is nevezték a szolgáltatást Nokia Mapsre, sőt, ingyenessé tették, ami elég komoly fegyvertény volt, annak ellenére, hogy eleinte a hangos navigálásért még fizetni kellett.

Természetesen a Nokia Maps (amit most HERE-nek hívnak) sokaknak felkeltette az érdeklődését, végül egy német autógyártó koncorciumhoz került, a Nokia 8 pedig már androidos telefon lévén Google Mapsszel érkezik. Azért voltak még nagy kalandok a finnek életében, a 6610 Navigator a Route66 alkalmazással emelkedett ki, a 6210 Navigator pedig a Nokia Maps 2.0-val.

A neve ellenére tehát a Nokia 8 már a HMD és a Foxconn gyermeke. Előbbi egy elég friss cég, egy startup vállalkozásnak indultak kevesebb mint egy éve, ahhoz képest viszont elég magasra jutottak. A Nokia márkanév még mindig nagyon erős, de azért azt látni kell, hogy a Microsofttal való rendkívül kínkeserves együttműködés alatt szerzett csorbát azért nem lesz egyszerű kiküszölni, és habár nagyon jó a termékpaletta, még van hová fejlődni, hogy minden a régi fényében tündököljön újra.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.04.24.
India app piac: rekordbevétel, de a pénz a globális platformokhoz áramlik
Az India app piac új szintre lépett, miután az alkalmazáson belüli…
Former PlayStation Head Defends PC Ports, Pushes Back Against Strategy Shift Rumors by Cpt.Jank Today, 08:00 Discuss (4 Comments) It was recently rumored that PlayStation would be moving away from publishing PC ports of its mainline first-party single-player games, which came with the implication that Sony would not port the upcoming Marvel's Wolverine game to PC. Speaking at a recent ALT Games Festival event in Australia, Shuhei Yoshida, Sony's former president of Sony Interactive Entertainment, commented on the PlayStation exclusive situation and how PC ports impact Sony's gaming portfolio and financials in his view. Yoshida is of the opinion that PC ports are largely a positive move for Sony, and that they don't meaningfully detract from console hardware sales or game sales on consoles. PlayStation PC portok: Shuhei Yoshida szerint nem gyengítik a konzolstratégiát
2026.04.24.
PlayStation PC portok: Shuhei Yoshida szerint nem gyengítik a konzolstratégiát
A Sony egykori PlayStation-vezetője, Shuhei Yoshida szerint a PC-s megjelenések nem…
Razer Atlas Pro
2026.04.23.
Razer Atlas Pro: ultravékony üveg egérpad új szinten
A Razer bemutatta az Atlas Pro üveg egérpadot, amely a kategórián belül a…
2026.04.23.
macOS 27 már nem támogatja az Intel-alapú Mac gépeket
Az Apple bejelentette, hogy a következő nagy rendszerverziótól kezdve megszűnik az Intel-alapú Mac…
2026.04.22.
Synology RS3621RPxs teszt – vállalati adattárolás kompromisszumok nélkül
Az adattárolás a legtöbb cégnél nem stratégiai döntésként indul. Inkább úgy,…
2026.04.22.
Teljes genom kvantumszámítógépen: új irány a genetikai adatelemzésben
Először sikerült egy teljes genomot kvantumszámítógépre betölteni, ami fontos lépés lehet…
2026.04.22.
Shuttle XPC Barebone DL40N: passzív hűtéses mini PC DDR5-tel és 2.5G LAN-nal
A Shuttle bemutatta legújabb kompakt üzleti számítógépét, a XPC Barebone DL40N modellt, amely…
2026.04.21.
GameSir T7 Pro Sugar Whirl Xbox kontroller: látványos dizájn, Hall Effect technológia
A GameSir bemutatta legújabb Xbox-kompatibilis kontrollerét, a T7 Pro Sugar Whirl modellt, amely…