Notebookot venne vasárnap? A Laptopszalonnál megteheti!

Ahogy az első kép is jól bemutatja, hazánk belpolitikai kérdései között igen előkelő helyet érdemelt ki a boltok vasárnapi zárva tartása. A Kereszténydemokrata Néppárt által presszionált törvény 2014 utolsó ülései között jogerőre emelkedett, így az új évet már annak biztos tudatában várhattuk: a Vasárnapok 2015-ben egy picit másképp fognak alakulni és ez a Laptopszalont is érinti. 

Notebookot venne vasárnap? A Laptopszalonnál megteheti!

Nincs kivétel? Nem igazán, mivel a Metro áruház ugyan úgy zárva kell, hogy tartson, ahogy a világörökségi területeken üzemelő kiskereskedelmi egységek is – így a vasárnapok alkalmával a tokaji borvidék és a pesti belváros is várhatóan csendesebb lesz a megszokottnál. Viszont, a jelenlegi állás szerint a piacok a hét utolsó napján is nyitva lehetnek, ennél fogva például a Fény utcai piac kereskedelmi területéhez tartozó Laptopszalon a számítástechnikai szakkereskedések közül egyedüliként -, szolgáltatásainak teljes palettájával (+1 év garancia, hotline, 31 napos cseregarancia, 1TB felhő) még ezen a jeles napon is 10-19 óráig kinyithatja a kapuit a vásárlók előtt. Tehát, várja Önt is nagy szeretettel a budai Laptopszalon!

Notebookot venne vasárnap? A Laptopszalonnál megteheti! Notebookot venne vasárnap? A Laptopszalonnál megteheti!

Notebookot venne vasárnap? A Laptopszalonnál megteheti! Notebookot venne vasárnap? A Laptopszalonnál megteheti!

Cím
1024 Budapest, II. ker., Lövőház u. 12. fsz. 1/d (A Lövőház utca és a Fény utca sarkán, azaz a Mammut I és Mammut II bevásárlóközpontok között)

Nyitva tartás
Hétfő – Vasárnap: 10:00 – 19:00

Mobil
20/612-1111

E-mail
buda@laptopszalon.hu

Megközelíthetőség tömegközlekedéssel
4-es 6-os villamos vagy M2-es METRO, Széll Kálmán téri megálló

Parkolási lehetőségek
Mammut bevásárlóközpont és környéke 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…