Qualcomm vs Apple: a Qualcomm felkészült a versenyre

A Qualcomm elnök-vezérigazgatója, Cristiano Amon úgy véli, hogy az övéké lehet a világ legjobb laptopokba szánt chipje, ám ehhez olyan megoldással kell előrukkolni, amely képes felülmúlni az Apple M1 SoC-ját.

Persze ennél földhözragadtabb ötletük van, amelyet a Nuvia segítségével terveznek elérni, amely egy három volt Apple mérnök által alapított, chiptervezésre szakosodott startup. A céget még januárban vásárolta fel a Qualcomm, alapítói pedig az Apple A-sorozatú chipkészleteinek fejlesztésében is részt vettek, tehát birtokában vannak annak a tudásnak, amely az ötlet megvalósításához szükséges.

Szeretné elérni a Qualcomm, ha jövőre megkezdődne a Nuvia fejlesztései révén készült ARM chipek értékesítése. Ezek a chipek várhatóan óriási teljesítményt fognak biztosítani úgy, hogy közben hosszabb akkumulátoros üzemidővel kecsegtetnek. Mivel a gyártás során az ARM CPU magokat érintő licensze helyett sajátot használnának, szerintük komoly esélyük lenne az Apple házon belül fejlesztett lapkakészletei ellen. “Élenjáró teljesítményre van szükségünk egy olyan eszközhöz, amelynek energiaellátása valamilyen akkumulátorra épül” – nyilatkozta Cristiano Amon. Hogy mi lesz még ebből, azt nem tudni, de várjuk a további részleteket!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.07.04.
Kézmosás nélkül nem dolgozol – de a telefonod védtelenül használod?
A legtöbb szervezetben alapvetés, hogy a fizikai higiéniát szigorúan betartják. Az…
2025.07.04.
E Ink kijelző az érintőpadban? Forradalmasíthatja az AI-használatot a laptopokon
Az E Ink új megoldással rukkolt elő: olyan érintőpadot fejlesztett laptopokhoz, amely ugyanazt…
2025.07.03.
Dying Light: The Beast nem ad választási lehetőségeket – de ez a sorozat jövőjét szolgálja
A Dying Light: The Beast nem fogja követni elődje, a Dying…
2025.07.03.
Túl drága lett a VMware? Az HPE új virtualizációs platformmal csábítja át az elégedetlen ügyfeleket
A VMware-t 2023-ban felvásárló Broadcom új, magasabb licencdíjai sok vállalatnál komoly elégedetlenséget váltottak…
2025.07.02.
Opera VPN Pro szintet lépett – most már az ExpressVPN technológiája hajtja
Az Opera böngészőt sokan szeretik a beépített VPN funkciói miatt, de…
2025.07.02.
Soha nem fogyasztott még ennyi áramot a Google
A Google friss Fenntarthatósági Jelentése rávilágít arra, milyen méreteket öltött az…
Car video camera attached to the windshield to record driving and prevent danger from driving
2025.07.01.
Érezni a hőséget a dash camen? 8 tipp, hogy ne dobja be a törölközőt
Ha te már izzadsz a kánikulában, a műszerfal-kamerád is hasonló szenvedéseken…
2025.06.30.
A Fairphone bebizonyította: a fenntartható technológia továbbra sem érdekli a többséget
Hiába az etikus gyártás, a hosszú támogatás és a javíthatóság, a…