Állítólag a Samsung sokkal nagyobb fedlapkijelző mellett döntött a Galaxy Z Flip5-nél. Emellett elég releváns kijelzőfrissítést várunk úgy a Flip5-höz, mint a Fold5-höz is.

Múlt hónapban @UniverseIce azt állította, hogy a Galaxy Z Flip5 sokkal nagyobb fedlapkijelzővel érkezik, mint elődje. Azóta a következő generációs Motorola Razr fotói is megjelentek, és hatalmas fedlapkijelzőt mutatnak. Úgy látszik ez lett a trend.
Ugyanezen leaker szerint a Samsung egy 3,4 hüvelykes fedlapkijelző mellett döntött a Galaxy Z Flip5 esetében, azaz a fedlap szinte egészét kijelző borítja majd. Számokban kifejezve a Galaxy Z Flip5 79%-kal nagyobb fedőképernyővel rendelkezik majd, mint elődje.
A Galaxy Z Fold5 ugyanazt a csuklópántot és új érintőképernyős technológiát fog használni. Míg a Galaxy Z Fold5 nem kap nagyobb fedőképernyőt, a 254 grammos összecsukható vékonyabbnak tűnik a továbbfejlesztett csuklós technológiának köszönhetően. Állítólag a Galaxy Z Fold5 körülbelül 13 mm vastag lesz, ami közel 3 mm-rel vékonyabb, mint a Galaxy Z Fold4 – a legvastagabb pontján.
techkalauz.hu – az online techmagazin