Teljesen új utakat nyithat meg a Samsung nyújtható kijelzője

Mindenki arról beszél, hogy a Samsung hamarosan leleplezheti a Galaxy X-sorozatot, amelynek tagjai már hajlítható kijelzővel kerülnének forgalomba. A várakozások viszont rendre csalódással érnek véget, még mindig nem láttunk egy ilyen terméket sem, de ez nem jelenti azt, hogy a dél-koreai gyártó ne dolgozna folyamatosan a háttérben. A Display Week 2017 kiállításon például három új képernyővel is elkápráztatták a népet, sőt, igazából ámulatba ejtettek mindenkit.

Teljesen új utakat nyithat meg a Samsung nyújtható kijelzője

Az első megdöbbenést a 9,1 hüvelykes OLED panel okozta, ami nyújtható, méghozzá 12 milliméterrel, anélkül, hogy bármilyen károsodás bekövetkezne. A Samsung azért tett le ezzel nagy dolgot az asztalra, mert ez a képernyő több irányban is transzformálható, a hajlítható megjelenítő viszont csak egyféleképpen módosítható.

Még magukhoz sem tértek az emberek, de még két újdonsággal azért meglepetést okozott a gyártó: kihelyeztek ugyanis egy 1,96 inches panelt, ami 4K felbontású, tehát 2250 ppi-s képpontűsűréget garantál. Őrület. Aminek még mindig nem volt vége, hiszen ne feledkezzünk meg az 5,09 hüvelykes 3D OLED-ről, ami előtt nincs üveg, ráadásul különböző szögekből nézve más-más tartalom tud megjelenni rajta. Mi lesz itt tíz év múlva? Vagy mikor kerülnek ezek beépítésre?

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…