Tippek a legjobb robotporszívó kiválasztásához

Legjobb robotporszívó
Robotporszívó

Otthonunk tisztán tartása mindig is időigényes feladat volt. Kezdetben erre a célra a precíz munkára nem igazán alkalmas gallyseprű, majd a 19. században már a modernebb cirokseprű állt őseink rendelkezésére. A 20. század elején pedig megjelentek az első porszívók. Ezeket még mindig emberi erő mozgatta, az első háztartási porszívó működtetéséhez két cseléd munkája volt szükséges. Aztán 1997-ben történt egy paradigma váltás. Bemutatták az első olyan porszívót, amely már önállóan tette a dolgát. Ez volt a robotporszívó.

Természetesen ha azt gondolod, hogy a robotporszívó esetében ránk, emberekre egyáltalán nincsen szükség, akkor sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Az emberre még szükség van. Ugyanis a robotporszívót is szükséges időnként karbantartani és tisztítani. A portartályt ill. a víztartályt rendszeresen üríteni kell. A következő generációs porszívó már talán valóban minden használati szegmensében embermentes lesz. Bár, ha nincs ember, akkor talán szemét sincs, szóval okafogyottá válik a takarítás is. Ezt pedig egy intelligens eszköz előre is láthatja, így saját fontosságának megőrzése érdekében megakadályozza majd az emberek partvonalra kerülését. Azaz szemét mindig lesz.

De egyelőre itt még sajnos-szerencsére nem tartunk. A jelenleg elterjedt robotporszívók maximálisan a barátaink. Szombat reggel útjára engedjük őket és 1-2 órával később (lakásmérettől függően) már csillog a parketta, ragyog a padlócsempe és makulátlanul tiszta a szőnyeg. Ebben a cikkben szeretnénk Neked tippeket adni a legjobb robotporszívó kiválasztásához.

Nézz bele a pénztárcádba

Amennyiben nincs erre a projektre 60 ezer Ft-od, akkor ne is gondolkodj robotporszívóban. Keress inkább egy erős álló porszívót.

Nézz körül a lakásodban

Ha rengeteg shaggy szőnyeged van vagy minden helyiség között magas küszöb, akkor szintén azt javaslom, hogy a hagyományos porszívók között nézz körül.

Milyen funkciókra van szükséged

Ha még mindig velünk vagy, akkor ez a tény 2 dolgot jelenthet:

  • vagy a pénztárcád és a lakásod is robotporszívó kompatibilis,
  • vagy érdeklődő és nyitott vagy olyan dolgok iránt is, amelyek elérhetetlenek számodra. Ez utóbbi egy rendkívül előnyös tulajdonság. Ugyanis így válnak az elérhetetlen dolgok elérhetővé.

A robotporszívók többféle funkciót is kínálnak: automatikus töltés, portartály automatikus ürítése, ütközésérzékelő, takarítás folytatása az újratöltést követően, lakás feltérképezése, ütemezett tisztítás, lépcsőről való leesés elleni védelem, vizes felmosás. Gondold át, hogy ezek közül melyek igazán fontosak számodra. Sok modell „csak” porszívóz.

Felület
Mérlegeld, hogy tipikusan milyen felület van a lakásodban/házadban: szőnyeg, kemény padló, linóleum, parketta. Olyan modellt válassz, ami jól dolgozik a nálad lévő felületeken.

Teljesítmény

Rendkívül fontos szempont a teljesítmény. Nincs bosszantóbb, mint egy nem megfelelő szívóerővel rendelkező takarító eszköz. A legjobb robotporszívók folyamatosan magas teljesítményt biztosítanak a tisztítás teljes időtartama alatt és különböző jellegű burkolatokon is kiválóan teljesítenek. Ha a lakásod szükségessé teszi, akkor mindenképpen olyan robotporszívót válassz, amely egyaránt képes a kemény padló, a szőnyeg és egyéb felületek takarítására is.

Tájékozódás

Tipikusan giroszkópos, lézeres vagy Lidar navigációval rendelkezhet egy porszívó. Utóbbi a legjobb, bár kicsit magasabb kialakítást eredményez. Amennyiben bonyolultabb szerkezetű lakásod és sok helyiséged van, akkor legalább lézeres készüléket válassz.

Zajszint

Amennyiben a lakásodban kisgyerek, nagyszülő, zajra érzékeny férj vagy félénk háziállat van, akkor számít a zajszint. Ilyen esetben 65 dB-nél hangosabb gépet inkább ne válassz.

Márka

Fontos, hogy olyan márka mellett dönts, amelyet jól ismersz és megbízol benne. Az ismert márkák szinte mindig magasabb minőséget kínálnak és tartósabbak is, mint a névtelen társaik. A legismertebb gyártók, amelyekkel egészen biztosan nem nyúlsz mellé: Rowenta, Roborock, iRobot, Xiaomi.

Akkumulátor

Az akkumulátor által biztosított használati időtartam legyen arányban a lakásod méretével. Átlagos méretű (60-70 m2) lakás esetében legalább 100-120 perc üzemidejű legyen egy töltéssel a kiválasztott porszívó. De igazán persze akkor sem lesz probléma, ha nagy a lakás és kicsi az akkumulátor kapacitás. Ugyanis a robotporszívó egy valóban intelligens eszköz. Sok embernél is okosabb, ugyanis tisztában van a saját korlátaival. Amikor érzékeli, hogy vészesen lemerült, akkor automatikusan megkeresi a dokkoló állomást, tölt, majd onnan folytatja a munkáját, ahol korábban abbahagyta.

Kompatibilitás

A robotporszívókat irányítani tudod okostelefonodról. Egyes modellek távirányítóról is vezérelhetőek. Illetve szinte mindegyik berendezés tetején találhatóak korlátozott funkcionalitású nyomógombok is. Sok készülék képes együttműködni standard okosotthon alkalmazásokkal: Google Home, Concept Home.

Összefoglalva

Egy kiváló robotporszívó kiválasztása nem egyszerű feladat. De érdemes erre időt és energiát szánnod, mert amennyiben a döntésed jól sikerül, akkor az otthonod takarítása sokkal könnyebb és hatékonyabb lesz.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2024.10.09.
Az Nvidia megerősítette jelenlétét a 2025-ös CES-en – Vajon nagy bejelentés következik?
Jensen Huang vezérigazgató/CEO tart majd előadást január 6-án a CES-en, ahol…
2024.10.09.
Intel: Kevesebbet tud az új, mint a régi? Könnyen megeshet, hogy sírás lesz a vége
Az Intel hivatalosan október 10-én leplezi le az új asztali processzorait.…
2024.10.09.
Állítólag készülőben van az új Redmi gamer tablet, csúcskategóriás processzort kaphat
A neves leaker, Digital Chat Station arra utalt, hogy készül egy…
2024.10.09.
Íme, az Acer első gamer kéziszámítógépe: Nitro Blaze 7
Ryzen AI-jal és új Acer Game Space alkalmazással vérezték fel, utóbbi…
2024.10.08.
Megfizethető 250 centis TV-t adott ki a TCL – Már amennyire egy ekkora TV megfizethető lehet
A TCL piacra dobta a 98P743 2024-es verzióját Németországban. A 98…
2024.10.08.
A Lenovo legújabb Legion Y700 gamer táblagépe hamarosan világszerte bemutatkozhat
Habár az eszközt már bemutatták, egyelőre a globális piac számára még…
2024.10.08.
Hivatalosak a Vivo X200 sorozat részletei
A Vivo az X200-as sorozat zászlóshajójának piacra dobására készül, és végre…