Trónok Harca – Az Apple továbbra is verhetetlen

A Fortune magazin által évente összeállított lista szerint hetedik alkalommal lett az Apple a világ legcsodálatosabb vállalata. Az idei kihívók között ott volt az Amazon, a Google, a Berkshire Hathaway és a Starbucks is. A kérdés már csak az, hogy ez az elismerés újabb áldás vagy inkább már átok az Apple számára? Ugyanis ez, valamint a lelkes almás hívők serege olyan terhet jelent mely mögött ott van az elvárás a folyamatos, minden téren iránymutató innovációra.

Trónok Harca - Az Apple továbbra is verhetetlen

A Fortune a következőket vette figyelembe listája elkészítésekor: innovációra való hajlam, emberi erőforrás menedzsment, közösségi felelősség. A felmérés az üzleti szektor krémjében került végrehajtásra és az Apple itt érte el a 7.94-es pontszámot, mellyel maga mögé utasított minden más versenyzőt. És mit is várhatunk idén az Apple-től? Valószínűleg az iWatch-ot kezünkbe vehetjük majd, de előre lépést várunk az okosautók, okostévék és orvosi felszerelések területén is.

Forrás: http://www.macrumors.com/2014/02/27/apple-fortune-most-admired/

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…