Újabb emojik, amiket sose fogunk használni

Tudniillik a japán mobilokra ugyan már 1997-ben beköszöntek az emojik, a világ többi részét viszont csak az okostelefonok forradalmával hódították meg. A szabványt kezelő Unicode Consortium évről évre szorgalmasan bővíti a repertoárt, így már több mint 3600 karakter közül válogathatnak e szavak nélküli, de annál látványosabb kommunikációs mód szerelmesei.

A nonprofit szervezet következő dobása az Emoji 15.1 szabvány lesz, amit a napokban sikerült véglegesíteni, így már teljes bizonyossággal tudjuk, hogy milyen új szimbólumokat hoz a frissítés. Az Emoji 15.1 összesen 118 karakterrel dobja fel a választékot, köztük olyan tételekkel, mint a fejrázó arc, a főnix, a lime, a gomba, az elszakított lánc és a gendersemleges családok, valamint 108 új variációt is kapunk, amit meglévő szimbólumok orientációjának felcserélésével hoztak létre.

Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az eddig csak balra sétáló/futó/mászó stb. karakterek már jobbra is haladhatnak. A 15.1-es szabvány véglegesítése ugyanakkor nem jelenti, hogy egy csettintéssel elérhetővé is válnak az új emojik. A következő lépés az, hogy az egyes platformok kezelői a maguk arculatához igazítják a készletet, ami általában hónapokat vesz igénybe.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.07.04.
Kézmosás nélkül nem dolgozol – de a telefonod védtelenül használod?
A legtöbb szervezetben alapvetés, hogy a fizikai higiéniát szigorúan betartják. Az…
2025.07.04.
E Ink kijelző az érintőpadban? Forradalmasíthatja az AI-használatot a laptopokon
Az E Ink új megoldással rukkolt elő: olyan érintőpadot fejlesztett laptopokhoz, amely ugyanazt…
2025.07.03.
Dying Light: The Beast nem ad választási lehetőségeket – de ez a sorozat jövőjét szolgálja
A Dying Light: The Beast nem fogja követni elődje, a Dying…
2025.07.03.
Túl drága lett a VMware? Az HPE új virtualizációs platformmal csábítja át az elégedetlen ügyfeleket
A VMware-t 2023-ban felvásárló Broadcom új, magasabb licencdíjai sok vállalatnál komoly elégedetlenséget váltottak…
2025.07.02.
Opera VPN Pro szintet lépett – most már az ExpressVPN technológiája hajtja
Az Opera böngészőt sokan szeretik a beépített VPN funkciói miatt, de…
2025.07.02.
Soha nem fogyasztott még ennyi áramot a Google
A Google friss Fenntarthatósági Jelentése rávilágít arra, milyen méreteket öltött az…
Car video camera attached to the windshield to record driving and prevent danger from driving
2025.07.01.
Érezni a hőséget a dash camen? 8 tipp, hogy ne dobja be a törölközőt
Ha te már izzadsz a kánikulában, a műszerfal-kamerád is hasonló szenvedéseken…
2025.06.30.
A Fairphone bebizonyította: a fenntartható technológia továbbra sem érdekli a többséget
Hiába az etikus gyártás, a hosszú támogatás és a javíthatóság, a…