Ujjlenyomatolvasó a Samsung mobilokon?

Egy érdekes találgatás látott ma napvilágot az online világban. Arról bizonyára sokan hallottak már, hogy az Apple, állítólag egy régiúj biztonsági funkció bevezetésén gondolkodik: ez pedig az ujjlenyomatolvasó.

Ujjlenyomatolvasó a Samsung mobilokon?

A kiberbűnözés egyre nagyobb méreteket ölt, főleg mivel mint tudjuk: az információ hatalom. A paranoia is folyton nyakunkban liheg, így sokan sokféleképpen próbálják a fizikai beavatkozástól is védeni a mindennapjaik szerves részét: az okostelefonjukat/tabletjüket. A Sammobile információi szerint, ennek a kényszernek szeretne eleget tenni a Samsung. Elképzelhető ugyanis, hogy az egyelőre még csak spekuláció szinten járó biometrikus azonosítót újra láthajtuk majd egy Android-ot futtató eszközön. A megoldás nem újkeletű, hiszen pár évvel ezelőtt a Motorola már próbálkozott egy eszközzel, mely az Atrix nevet viselte.

Azt, hogy ez valóban megtörténik-e, majd az idő dönti el, de több előnye is lenne. Az egyik többek között, hogy nem kellene különböző feloldási mintákkal vagy kódokkal bajlódnunk, amiket vannak, akik el is felejtenek. A feloldókulcs száz százalékig egyedi lenne, ezzel csökkentve annak valószínűségét, hogy a tolvaj könnyedén hozzáférhessen személyes adatainkhoz (kontaktlista, jelszavak, netbank adatok, e-mailek stb.). Persze ahhoz, hogy ez a koncepció hatásosan működjön, a hiba lehetőségének a nullához kell konvergálnia. Ez egy nagyon fontos tényező, mivel a mostani megoldások sokszor tartalmaznak kiskapukat, amelyeket az átlag felhasználó is könnyedén ki tud használni.

De vajon mekkora innováció lenne ez? Valóban szükségünk van erre? Nem tudjuk. Nektek mi a véleményetek erről?

 

Bazsa
Forrás: Sammobile

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.14.
Diablo 5: különös kapcsolat fűzi majd a játékost magához Diablóhoz
A Diablo 5 nem azzal kezdődik majd, hogy meg kell mentenünk…
2026.09.14.
iOS 27 kompatibilitás: rengeteg iPhone frissíthető, de a Siri AI már válogat
Az iOS 27 egyik legjobb híre nem egy új funkció, hanem…
MSI MAG B550 TOMAHAWK WIFI: Wi-Fi 6E az AM4-re
Kép: Guru3D
2026.09.14.
MSI MAG B550 TOMAHAWK WIFI: Wi-Fi 6E az AM4-re
Az MSI felfrissítette a B550 Tomahawk alaplapot: Wi-Fi 6E és Bluetooth…
Windows 11 KB5121003 áramot vág Lenovo gépeken
Kép: Neowin
2026.09.14.
Windows 11 KB5121003 áramot vág Lenovo gépeken
A Windows 11 KB5121003 frissítés Lenovo számítógépeken váratlanul megszakítja a hálózati…
ASUS ProArt PA27UCDV: matt 4K QD-OLED, 140W Thunderbolt 4
Kép: Guru3D
2026.09.14.
ASUS ProArt PA27UCDV: matt 4K QD-OLED, 140W Thunderbolt 4
Az ASUS bemutatta a ProArt PA27UCDV monitort: 27"-es matt QD-OLED panel,…
AMD Radeon AI PRO R9700 vs. ChatGPT: mikor éri meg?
Kép: TechRadar
2026.09.14.
AMD Radeon AI PRO R9700 vs. ChatGPT: mikor éri meg?
Egy szakértő összevetette a kétszázezer forintos AMD dual-GPU munkaállomást a felhős…
RTX 5090 tömeges AI-vásárlás: gamerek megszorítva
Kép: TechPowerUp
2026.09.14.
RTX 5090 tömeges AI-vásárlás: gamerek megszorítva
AI-cégek tömegesen vásárolják fel a bolti RTX 5090 kártyákat szerverépítéshez, miközben…
AMD Ryzen 5 7500 és 5500F: két új budget CPU
Kép: HotHardware
2026.09.13.
AMD Ryzen 5 7500 és 5500F: két új budget CPU
Az AMD két új, értékorientált processzort jelent be: a Ryzen 5…