Végre egy hasznos funkció került a TikTok-ra

0
0

Mint tudjuk, ha nem mentettük, vagy nem osztottuk meg az adott tartalmat, a cím ismerete nélkül, pusztán keresőszavak alapján nem volt biztos, hogy később újra a nyomukra tudunk bukkani. Ennek azonban most vége, hála a TikTok új frissítésének. Ahogy arra egy közösségi médiás tanácsadó, Rachel Karten felhívta a figyelmet, immáron lehetőségünk van a korábban látott feltöltések között válogatni.

Ehhez előbb be kell írni a nagyítóval elérhető keresősávba a kívánt kifejezést, majd a jobb szélen kiválasztani a “…”-tal jelzett menüt, azon belül pedig a “Szűrők” lehetőséget. Az itt felugró opciók között már a videók kategóriájára is szűrhetünk, kijelölve, hogy csak a korábban megtekintett anyagokat vegye figyelembe a rendszer, mégpedig függetlenül attól, hogy elmentettük-e őket a kedvenceink közé.

Kifejezetten hasznos funkcióról van tehát szó, amivel többé nem fordulhat elő, hogy nem találsz meg egy korábban látott, emlékezetesnek bizonyuló posztot. A későbbiek során pedig egy másik területen is erősíthet a TikTok beépített keresője, nemrég ugyanis elkezdték tesztelni a közösségi oldalba integrált Google-t is.

techkalauz.hu – az online techmagazin

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét