Vernee M5 teszt – kis pénz, nagy élmény

Bevezető

A Vernee pár évvel ezelőtt azzal lett igazán ismert, amivel sok kínai gyártó próbálkozott már több-kevesebb sikerrel: jó hardverrel szerelt okostelefonok, meglehetősen kedvező áron. A Thor egyike volt a legnépszerűbb modelleknek, de a Mars sorozat is kellemes utat járt be. A gyártónak van közép-felső kategóriás készüléke is, csalódást pedig mondhatni egy termék sem okozott, persze a kompromisszumokra képtelen felhasználóknak nem ez a cég hozta el a megváltást.

Mostani tesztalanyunk, a Vernee M5 azoknak lehet remek választás, akik olcsón szeretnének jót, hiszen megint egy olyan belépőszintű mobilról beszélünk, ami ahhoz képest, hogy milyen kevés pénzért vásárolható meg, képes olyan felhasználói élményt nyújtani, ami a legtöbb vásárlónak elég lehet a mindennapokban.

Külső, kijelző

Jól mutatja a kínai gyártás fejlődését, hogy már egy ilyen, mobilos szempontból viszonylag olcsó kütyünél sem találunk kifogást az anyaghasználatban: karcálló üveg és alumínium borítja kívülről, teljesen megfelelő összeszerelési minőség mellett. A meglehetősen kecses, mindössze 147,3 x 72,6 x 6,9 milliméteres és 144 grammos Vernee M5 kék és fekete színben vásárolható meg, mindkettőben elég dögös, persze dizájn terén nem tűnik 2018-asnak, de rosszul egyáltalán nem néz ki.

Az előlap terjedelmes részét foglalja el az 5,2 hüvelykes, HD, tehát 720 x 1280 pixeles kijelző, nyilván a 282 ppi-s képontsűrűség hallatán senki sem fog tátott szájjal nézni a képernyőre, ám aggódni nem kell, abszolút olvasható a tartalom, jó a képélesség. A nagyjából 500 nites fényerő a kültéri olvashatóságot segíti, jótékonyan járul ehhez hozzá az IPS panel is, ami szép színeket, nagyon jó betekintési szöget garantál. A telefonon van 3,5 mm-es jack kimenet, alulra került a hangszóró, a fő kezelőgombok pedig virtuális formában érhetőek el a közepesen vastag káva felett.

Hardver

Megint a bevált recept: ahhoz képest, hogy egy harmincpárezres telefonról beszélünk, a Vernee M5-be belepakoltak egy MediaTek MT6750-es lapkát, ami nyilván nem egy fénysebességet kínáló megoldás, ám a nyolcmagos processzor (4 x 1,5 plusz 4 x 1 GHz-es Cortex-A53 mag) mellett kiemelkedő, hogy 4 GB RAM segíti a rendszer munkáját, márpedig ez ebben a kategóriában egyáltalán nem szokványos felszereltség.

Választható 32/64 GB-os adattárolóval, a rendszer mindkét esetben 10 GB-ot foglal, szóval így érdemes készülni, bár a microSD mindkét esetben adott, maximum 128 GB-os kártyát képes kezelni a telefon, ám ekkor le kell mondani a második SIM foglalatról. A benchmark pontszámok (AnTutu: 39677 pont, Geekbench 4: 605/2301 pont) nem adják vissza azt, hogy összességében nagyon jó a rendszersebesség, elvétve lehet csak találkozni egy-egy megakadással.

Szoftver

A Vernee amellett tette le a voksát, hogy nem bonyolítja túl a dolgot, gyári rendszert telepít a telefonjaira, az M5-re például az Android 7.0 került (oké, Vernee OS-nek nevezik, de teljesen feleslegesen). Mondhatni semmi módosítást nem találunk, felülről húzható le az értesítési felület, itt találhatók a gyorsbeállítások ikonjai is. Az alsó vezérlőgombok sorrendje változtatható, pontosabban az, hogy merről legyen a vissza, merről az alkalmazásváltó.

Örömhír, hogy nem maradt el az FM-rádió, működéséhez viszont fülhallgatót kell csatlakoztatni. Extra programokra ne számítsunk (ott van úgyis a Play Áruház), nyilván minden google-ös app megtalálható a telefonon, kezdve a Chrome böngészőtől a Térképen át a Drive-ig vagy YouTube-ig.

Természetesen rendelkezésre áll még a hangrögzítő, a kamera és a naptár is. A billentyűzet a gyári Google-féle kivitelezés, könnyen lehet hosszabb szövegeket is bevinni. A telefonkönyvet elérjük, akár a tárcsázóból prediktíven, akár a névjegyzékből. A hangminőség szuper, jól lehet hallani a másik felet, a mi mondandókra sem kell majd két füllel koncentrálni. A hátul lévő ujjlenyomat-olvasó még a nagy extra, elég gyorsan felismeri a mintákat, amelyből ötöt tud maximum eltárolni.

Kamera

A Vernee M5 hátlapján egy 13 megapixeles kamerát találunk, amit PD-autofókusz és ledes villanó segít. Videózni is lehet nem túl meglepő módon, a maximális felbontás 1080p, 30 fps sebesség mellett. Az szelfi, tehát előlapi fényképező 8 megapixelben rögzít.

Nem mondanám, hogy túlságosan izgalmas lenne a szoftveres oldala a kamerának, de amit ebben az ársávban kell, azt tudja. Van HDR és panoráma mód, akadnak filterek, aki pedig jobban el szeretne szórakozni a felvételekkel, ő még variálhatja a fehéregyensúlyt, az érzékenységet, az időzítőt, a hangerőgomb funkcióját.

Áttörést nem szabad várni a kamerától, mindenképpen a kategória átlagához kell hasonlítani a telefon képességeit. Ha így nézzük, nem rossz a végeredmény, aki csak úgy szeret kattintgatni, neki megfelel majd ez a szenzor, mondjuk talán éjszaka neki sem. Nappal ugyanis még vállalható a vonalélesség vagy éppen a részletesség (azért mos algoritmus), a dinamikatartománynál már néha nem árt a HDR segítsége.

A hangszóró minőségben közepeset nyújt, de legalább hangos, szóval a telefon csengését még táskában hordva is meg lehet hallani.

Akkumulátor, adatkommunikáció

A Vernee M5 hiába lett nagyon vékony, mégis beletuszkoltak egy 3300 mAh-s akkumulátort, amihez szoftveresn akkumulátorkímélő mód is tartozik. Ha nem lógunk állandóan a telefonon, akkor akár még a két napos üzemidő sem lehetetlen, de számoljunk inkább egy-másfél nappal és 4-5 órás kijelzőidővel, ez talán a reális.

Lényegében már egy pár tízezres telefon is kellő élményt ad a felhasználónak: dual SIM (két nanoSIM, vagy egy nanoSIM és egy microSD), 802.11b/g/n-es WiFi, Bluetooth 4.0, USB-OTG, GLONASS támogatással ellátott A-GPS, FM-rádió. Az NFC még az, amit ebben az ársávban kihagynak, itt sem találjuk meg, ahogy az infrát sem.

Verdikt

A Vernee M5 a vásárlás helyétől függően 35-42 ezer forint környéként csíphető el hazai garanciával. Mondani sem kell, hogy ennyiért aligha lehet jobb alternatívát ajánlani újonnan, pláne úgy, hogy itt kellemes HD IPS panel, 4 GB RAM, nyolcmagos processzor, korrekt üzemidő tartozik a telefon legfőbb érdemei közé. Gyengesége az árkategóriát nézve nem igazán van, szigorúbban vizsgálva a mobilt esetleg a közepes kamerába lehet belekötni, de ne legyünk telhetetlenek.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…