Vista mellé pótakksit

A Vistával megvásárolt notebookokon a felhasználók komoly kompromisszumot kell, hogy kössenek: vagy az Aero felületet használják, vagy az akkumulátorukat. Nézzük pontosan miről is van szó. Az első észrevételek a Vista hatalmas fogyasztásáról tavaly, a béta teszteléskor kerültek napvilágra. A Microsoft természetesen akkor azt ígérte, hogy mire a hivatalos kiadás megjelenik, addigra orvosolják ezeket a hibákat, de ezek a mai napig nem történtek meg. A hivatalos kiadások ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint béta társaik, az akksik nem bírják a Vista Aero felülete által felvett energiamennyiséget. Ennek fő oka az, hogy az átlátszóságot, a háromdimenziós felületet használó operációs rendszer jobban igénybe veszi a grafikus vezérlőt, mint a hagyományos megjelítési módok. Magyarul ez annyit jelent, míg a gépünk XP-vel elballag akár 3 órát is, addig egy Vistával – ahol az Aero a teljes pompájában tündököl – jó ha 1-1,5 órát tudjuk használni notebookunkat.
Természetesen ez a probléma lekapcsolt Aero mellett nem áll fenn, de ezzel az egyik leglátványosabb Vista újdonságtól fosztjuk meg magunkat. Mivel a Microsoft eddig semmilyen megoldással nem rukkolt elő, ezért a gyártók maguk próbálkoznak valami kompromisszumos megoldást találni. „Ez kissé kétségbe ejtő.” – jellemezte a helyzetet John Wozniak, a Hewlett-Packard mérnöke, aki a HP-nél azon dolgozik, hogy a cég laptop termékei a Windows Vistához még jobban kompatibilisek legyenek.
A Microsoft, aki beharangozta a Vista fejlett energiagazdálkodási képességét annak érdekében, hogy a felhasználók ezzel meghosszabbíthassák akkumulátoraik erejét és élettartamát, nem tudja tartani ígéretét. A Microsoft olyan energia fogyasztási optimalizálásokat vezetett be a Vistában, mint a jó hatásfokú hibernálási üzemmód, mely hatástalanítja az alkalmazásokat, melyek nem fognak feleslegesen futni azután, amikor nincs már rájuk szükség.
Azonban azok, akik átlagon felüli költségbe verték magukat, hogy erősebb laptopot vásároljanak a Vista (és ezen belül az Aero) igényeihez igazítva, ha akkumulátoraikat nem akarják idő előtt lecserélni, csak a Vista lebutított, alapverzióját (Vista Basic) tudják futtatni gépükön.
A HP úgy döntött, hogy saját megoldást nyújt vásárlóinak, a Vista által szolgáltatott lehetőséggel szemben. Az emberek „energiatakarékos” illetve „nagy teljesítmény” üzemmódok közül választhatnak, melyek megpróbálják megtalálni a helyes egyensúlyt a jó teljesítmény és az akkumulátor védelmében.
A Lenovo szintén saját energia menedzsmentjét hagyta meg a felhasználók számára, mely több éve optimálisan ellátja feladatát.
„A Microsoftnak összetett álláspontja van az áramfogyasztás kérdésében. Lehetőségük van jó dolgokat csinálni és alkotni, de a rossz dolgok a berögzött, konzervált beállításokból jönnek …. és nekünk egy sem tetszik ezek közül.” – nyilatkozta Wozniak a Microsoftról.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…