Android Wear – okosóra áttörés?

A Google-ben dolgozik az innovációs spiritusz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Project Tango vagy éppen a Google Glass, most pedig itt van számunkra az Android Wear. A frissen leleplezett operációs rendszerrel karöltve az LG és a Motorola is bemutatta az erre építkező okosóráját.

Mit is tud az Android Wear? Alapvetően nem sokkal többet, mint elődei, de azok előnyeit egybe csomagolta számunkra a Google és igényes kivitelezésben tálalja elénk. Alapvetően az értesítések (ezek esetében a teljes szöveg megjelenítése sem jelent akadályt), emlékeztetők és navigációs utasítások előhívásában nyújt majd segítséget az Andorid Wear-el felvértezett eszköz. Természetesen a hívások vezérlése is megoldható sőt, bizonyos parancsszavak kezelése is belefért a repertoárba.

Az okosórák néminemű választ jelenthetnek a jelenlegi okostelefonok akku problémáira, hiszen az üzemidejüket meg tudjuk toldani, hogy ha a különböző értesítéseinket nem az általuk nyújtott 3-6 hüvelykes kijelzőn nézzük meg, hanem az okosóránkon. Az Android Wear ennek szellemében két részre osztja az óra kijelzőjét: az alsó fehér sávban láthatjuk a fontos tájékoztatásokat, e felett pedig az alsó sávhoz kapcsolható képek vagy esetleg kiegészítő információk (navigáció) találhatóak meg. Első ránézésre mind a Moto 360, mind az LG G Watch iskolapéldája az első osztályú munkának, melyeket várhatóan már idén nyáron kezünkre próbálhatunk.

Forrás: http://www.theverge.com/2014/3/18/5522226/google-reveals-android-wear-an-operating-system-designed-for

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…