LG G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő

A héten végre sikerült megkaparintanom a LG G Pad 8.3-at. A felajánlás egy velős teszt erejére a Laptopszalon-tól érkezett, ahol a fekete és a fehér szín is elérhető. Még múlt héten röppent fel a hír, hogy az idei IFA gálán bemutatott gyönyörűség forgalmazásába kezdenek, így mint egy öt éves karácsony előtt (hogy aktuális legyek :), úgy be voltam zsongva. Tegnap késő délután sikerült kézhez kapnom, ráadásul még választhattam is, hogy melyik színt használnám egy hét erejéig.A feketét választottam, mivel azt elegánsabbnak találtam, ennek ellenére a fehér is nagyon szépre sikeredett.

Ahogy említettem ezt a hetemet ez a tablet tölti ki, így a cikkek java része az “LG G Pad 8.3 pillanatok” nevet fogja viselni, hétvégén pedig jön az összegzés és persze az érdemjegy. Az első jelentésben egy rövid videót láthattok, amiben kicsomagoljuk és elvégezzük az első indítást. Ez a kettő egy-egy ilyen kütyü legszebb és legjobban várt pillanata a szememben.

A videó előtt még gyorsan lefuttattam egy-két benchmark tesztet, hogy a saját szememmel láthassam, amit a külföldi techoldalak egyhangúan állítottak: ebben a méretben (~ 8 colig bezárólag) az Androidot futtató táblák közt egyedülálló teljesítményre képes. A vetélytárs ki más is lehetne, mint az idei nagy kedvencem, a Google Nexus 7 (természetesen a második generációs).

LG G Pad 8.3 Benchmark
LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő
LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő
LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő

 

Google Nexus 7 Benchmark
LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő
LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő LG  G Pad 8.3 pillanatok: Nyers erő  

Ki-ki szűrje a tanulságot, de a nyers teszteken bizony elég szépen elverte az LG üdvöskéje a Nexus-t. Persze a valós használat mindig más, de ezt majd a további bejegyzésekben részletezem.

Most pedig jöjjön a legjobb rész egy tech-őrült életében: bontsuk ki és indítsuk el!

 

Folytatása következik….

 

Mr. X

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
A Samsung texasi Taylor Fab 2 gyárának teljes kapacitását állítólag lefoglalták,…
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Megjelent az Intel Arc driver 101.9175 WHQL: optimalizálás három játékhoz, javított…
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.05.
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Amar Babu 2027. január 1-jétől a Motorola új globális elnöke és…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…