Motorola Edge 20 – három eszköz érkezik e név alatt, 108 MP-es kamerákkal

Evan Blass mutatta be részletesen a Motorola közelgő Edge 20 sorozatát, az ő szavában pedig kár kételkedni, ezt már sokszor bizonyította. A sorozat három tagból áll: Edge 20, Edge 20 Lite és Edge 20 Pro, mindegyik modell 108 MP-es kamerával lesz szerelve. Heteken belül pedig debütálhatnak is.

Múlt hónap végén Evan már nyilvánosságra hozott néhány információt ezekről az eszközökről, most azonban pontosított kicsit. Három modell érkezik, plusz egy, ami csak Észak-Amerikában lesz elérhető.

A leaker úgy tudja, hogy „július legvégén” érkeznek az Edge 20 modellek, konkrét időpont azonban még nincs. Az Edge 20 Lite MediaTek Dimensity 720 SoC-t kap, valamint 90 Hz-es kijelzőt. A „nagyágyú” azaz a Pro modell Snapdragon 870 chipet kap. Ezek mellett ami még biztos, az a 108 MP-es kamera, amely az összes Edge 20 modellben benne lesz.

Egyelőre még nincs információ arról, hogy mennyibe fognak kerülni és hogy fognak kinézni a telefonok.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
Kép: HotHardware
2026.08.12.
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
A Lenovo Project Swan egy kiszivárgott ThinkBook-koncepció, amely vízszintesen kinyíló, görgethető…
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
Kép: Neowin
2026.08.12.
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
A Microsoft kiadta a Windows 10 2026. augusztusi Patch Tuesday frissítését…
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
Kép: Neowin
2026.08.12.
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
A Microsoft kiadta a MAI-Code-1.1-Flash modellt: 22%-kal jobb teljesítmény, 25%-kal kevesebb…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…