Érkezik a ColorOS 12 rendszer – Azt is tudjuk melyik eszköz mikor kapja meg

Hivatalossá tette legújabb operációs rendszerének eljövetelét az OPPO. Természetesen Android 12-n alapul, azonban a Google alapvető dizájnjától jóval eltérő külsőt kap. Ami még érdekesebb, hogy az OPPO roadmap-et is közölt, ami elárulja melyik eszköz kapja meg az új rendszert, és mikor.

Kínai honlapján indította útjára a ColorOS 12-t az OPPO. Elég sok részletet saját magának fog megcsinálni az OPPO, és nem hagyatkozik a Google által előre lefektetettekre. A gyártó ígérete szerint az új rendszer olyannyira hatékony lesz, hogy elődjére 12, 20 vagy akár 30%-ot ver ilyen téren. Ebbe beletartozik az energiafogyasztás, a memóriafelhasználás, az akkumulátor-élettartam és még számos hasonló körülmény.

Lesz egy kommunikációs funkciója is, amely „családoknak készült”, illetve egy PC Connenct-szerű funkciót is biztosítanak az új oprendszert használó telefonoknak.

Négy szakaszban érkeznek a frissítések: idén október elejétől, novembertől, decembertől, és 2022 első felében.

Október 2021

  • Find X3 Pro
  • Find X3 Pro Mars Exploration Edition
  • Find X3
  • OnePlus 9 Pro 5G
  • OnePlus 9 5G

November 2021

  • Find X2 Pro
  • Find X2 Pro Lamborghini Edition
  • Find X2
  • Find X2 League of Legends S10 Limited Edition
  • Reno6 Pro+ 5G
  • Reno6 Pro+ 5G Detective Conan Limited Edition
  • Reno6 Pro 5G
  • Reno6 5G

December 2021

  • Ace2
  • Ace2 EVA Limited Edition
  • Reno5 Pro+ 5G
  • Reno5 Pro+ Artist Limited Edition 5G
  • Reno5 Pro 5G
  • Reno5 5G
  • Reno5 K 5G
  • K9 5G
  • A95 5G
  • A93 5G

2022 első fele

  • OnePlus 9R 5G
  • OnePlus 8T
  • OnePlus 8 Pro
  • OnePlus 8
  • OnePlus 7T Pro
  • OnePlus 7T
  • OnePlus 7 Pro
  • OnePlus 7
  • Reno Ace
  • Reno Ace Gundam Edition
  • Reno 10x zoom version
  • Reno Barcelona Custom Edition
  • Reno4 Pro 5G
  • Reno4 Pro 5G 2020 Summer Custom Edition
  • Reno4 Pro 5G Artist Limited Edition
  • Reno4 5G
  • Reno4 SE 5G
  • Reno3 Pro 5G
  • Reno3 Pro 5G Classic Blue Custom Edition
  • Reno3 5G
  • Reno3 vitality version
  • K9 Pro 5G
  • K7
  • K7x
  • A93s 5G
  • A92s 5G
  • A72 5G
  • A55 5G
  • A53 5G

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.13.
Régi Nvidia videokártyák térhetnek vissza a memóriahiány miatt
A mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése nemcsak a processzorok és videokártyák piacát…
Impresszív növekedést mutat a Google anyavállalata, az Alphabet
2026.06.13.
Google AI és Pentagon: vezető biztonsági szakember mondott fel erkölcsi aggályok miatt
A Google egyik vezető mérnöke távozott a vállalattól, miután a cég…
GIGABYTE Computex 2026
2026.06.12.
GIGABYTE 40 éves lett: AI, gaming és innováció állt a középpontban a Computex 2026-on
A GIGABYTE a Computex 2026 kiállítás lezárásával egy fontos mérföldkövet is…
2026.06.12.
Thrustmaster T.Flight Hotas 5 érkezik a Microsoft Flight Simulator rajongóinak
A Thrustmaster új repülésszimulátoros vezérlővel bővíti kínálatát. A vállalat bemutatta a…
Gigabyte AERO X16
2026.06.10.
Gigabyte AERO X16: Ryzen AI 9 és RTX 5070 egy ultravékony laptopban
A Gigabyte bemutatta az új AERO X16 modellt, amely az ultravékony…
Razer Seiren V3 Pro
2026.06.10.
Razer Seiren V3 Pro: professzionális mikrofon érkezett USB-C és XLR csatlakozással
A Razer bemutatta legújabb mikrofonját, a Seiren V3 Pro modellt, amelyet…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…