Itt a Huawei MateBook X 2021 – Kevés frissítés, magas ár

Frissítette MateBook X gépeit a Huawei. Természetesen megkapta az jelenleg futó Intel Tiger Lake processzorokat, emellé jár LPDDR4X RAM, színből pedig hármat kapott (ezüst, kék, zöld). Kétségtelenül csinos darab a 2021-es MateBook X, azonban az ára sok mindenkit lelombozhat.

Nem meglepő, hogy a MateBook X 2021 külsőleg olyan, mint az év elején kiadott MateBook X Pro 2021. Ugyan ez vonatkozik a processzorokra is, ugyanis Intel Tiger Lake-et kapott a most frissített gépezet is.

Meglepő, hogy a MateBook X csak Intel Core i5-tel kapható, nincs variálási lehetőség. Ami itt fájdalmas lehet sok ember számára, az az, hogy ez az egyetlen processzor a TDP-korlátozott Core i5-1130G7, aminek csúcsa mindössze 9 Watt. Ez 19 Wattal alacsonyabb, mint az i5-1135G7.

42 Wh-ás akkumulátort, illetve 3733 MHz-es RAM-ot kapott a gép, mindezt 512 GB-os szupergyors tárhellyel spékelte meg a Huawei. Képernyő terén nem lehet panasz, felbontása 3000 x 2000 pixel, 3:2-es képarányban, maximum fényereje 400 nit, sRGB lefedettsége pedig 100%.

Ára átváltva nagyjából 420 ezer forint, ami ha elér hazánkban, valószínűleg inkább a 450-hez fog közelíteni.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…