Kompakt mobilok közé tartozhat a Google Pixel Fold

Pár napja adták ki az Android 12L második bétáját, amely egyebek mellett számos, a felhasználói felületen eszközölt finomítást tartalmaz. A 9to5Google vette észre, hogy az új frissítésben van néhány animáció is, amelyek részletesen bemutatják a Google hajlítható készülékének beállítását. Ezeken egy könyvszerű hajlítható mobil látható, amelynek bal oldalán a zsanért, jobb oldalán pedig a hangerőszabályzó és bekapcsoló billentyűket figyelhetjük meg.

A 9to5Google munkatársai szerint ezek az animációk egyértelműen utalnak a fejlesztés alatt lévő Google Pixel Fold formatervére. Az animáció alapján a Pixel Fold megjelenítője nagyjából 7:8 képarányú. A forrás szerint a Pixel Fold burkolata alatt ugyanaz a Tensor lapkakészlet teljesíthet szolgálatot, ami a Pixel 6 mobilokat hajtja.

Eredeti debütálását egyébként állítólag törölték, de magát a projektet szemlátomást nem kaszálták el teljesen. Erre nem csupán a szivárogtatók utalnak, hanem az Android rendszeren belüli adatok is. Ki tudja, ha szerencsénk van, talán még az idén megláthatjuk, hogyan is képzeli el a Google a hajlítható okostelefonok világát, de azért a készülék érkezésére nem érdemes féllábon állva várni.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…