A CNetnek köszönhetően betekintést nyerhetünk az Nvidia új, Voyager névre hallgató épületébe. A Star Trek űrhajóról elnevezett épület hatalmas, 69,677 négyzetméteren terül el. Az Nvidia ezzel tulajdonképpen megduplázta a Santa Clarában található központjuk területét. A Voyager a szintén ismerős névvel rendelkező Endeavor mellett épült fel.

Nagyon komoly profitra tett szert tavaly az Nvidia a kriptovaluták iránti fellángolásnak köszönhetően, de ezt letagadták. Emiatt egy igen komoly büntetést is kiszabtak rájuk, bár ez talán annyira nem zavarja őket. Az Nvidia márkaértéke 2020-ban még a világ 100 legjobbja között sem volt, 2021-ben viszont rögtön a 12. helyen debütáltak, amivel többek között az IBM-et, a Coca Colát, a Louis Vuittont és a Netflixet is maguk mögé utasították.

Korábban arról is beszéltek, hogy esetleg egy gyalogos híddal összekötik a két épületet, amit SLI-hídnak neveznének el. Jensen Huang, az Nvidia CEO-ja fontosnak tartotta, hogy minden alkalmazott „élő és lélegző falak között” dolgozhasson. Az épület minden szegletében törekedtek ezekre, a lehető legtöbb természetes fényt kihasználva.
techkalauz.hu – az online techmagazin













