Újabb Intel Arc Pro GPU-k a láthatáron

Bemutatta az Arc Pro A60 és Pro A60M GPU-kat az Intel, amelyek komoly előrelépést képviselnek a gyártó portfólióján belül. A legfeljebb 12 GB GDDR6 VRAM-mal megtámogatott megoldások a játékosok gépei helyett a professzionális munkaállomásokat vették célkeresztbe, ráadásul négy kijelzőn átívelve támogatják a Dolby Visiont, illetve a nagy dinamikatartományú anyagok megjelenítését, 3840×2160 pixeles felbontás mellett.

A beépített sugárkövetéses hardvert és gépi tanulással kapcsolatos képességeket felvonultató újdonságok eléggé helytakarékosak, hiszen bloweres hűtésükkel együtt csak egyetlen slotot foglalnak el PCI bővítőhelyekből. A páros immár 16 PCI Express 4.0 sávot használ, memóriájának 384 GB/s-os sávszélessége duplája az elődökének, de az XMX egységekből a korábbihoz képest szintén kétszer annyi (256) áll a leendő tulajok rendelkezésére.

A médiatartalmak kódolása/dekódálása teljes mértékben lefedésre került és a 130 wattos TDP-vel megáldott A60 Pro I/O keretén DisplayPort 2.0 csatlakozók sora található. A vezérlő várhatóan az elkövetkező hetek folyamán jelenik meg kereskedelmi forgalomban, a mobilváltozata pedig az év második felében debütál majd a cég OEM partnereinek kínálatában.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…