Váratlanul frissítettek egy előző generációs Ryzen CPU-t

Az AMD az elmúlt év márciusában bővítette asztali processzorflottáját a Ryzen 7 5800X3D-vel, amely a játékosok körében nagy népszerűségre tett szert. Akkoriban azt hihettük, hogy az utolsó komolyabb Socket AM4-es processzort köszönthetjük a személyében, ám nem volt igazunk. A vállalat még tartogatott egy utolsó utáni meglepetést, ugyanis nagy csendben elkezdték szállítani a Ryzen 5 5600X3D-t, amely a nagyobb testvérénél kevesebb maggal kínálja a nagy gyorsítótár előnyeit.

A processzor kifejezetten kedvező áron jelenik meg, viszont csak a Micro Center fogja hivatalosan forgalmazni, és kizárólag idén, tehát limitált példányszámban készül a friss modell. Az egészre elvileg azért van szükség, mert a Ryzen 7 5800X3D gyártása során keletkeztek olyan termékek, amelyek nem teljesítik az egy éve megjelent fejlesztés követelményeit.

Ezeket az AMD nem szeretné kidobni, inkább összegyűjtik őket pár batch erejéig, és eladják kevesebb maggal, illetve kisebb órajellel, ahol már stabilan működnek. A Ryzen 5 5600X3D-hez egyébként nem jár gyári hűtő, csak egy kisebb dobozban érkezik, és a BIOS frissítése után kompatibilis a Socket AM4-es alaplapokkal.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…