Frissült az AirPods Pro 2

A bemutatón annyi hangzott el, hogy az AirPods Pro (2. generáció) töltőtokja is frissül USB-C csatlakozóval és ezentúl közvetlenül az iPhone akkumulátoráról is tölthető lesz a TWS fülhallgató. Van azonban más is, ami változott a második generációs AirPods Pro fülhallgatóban. Az egyik ilyen az IPX4-es vízzel szembeni ellenállás lecserélése az IP54-es védettségre, mellyel a pornak és a víznek egyaránt ellenáll bizonyos szintig a fülhallgató.

Aztán itt van még a 20-bites, 48 kHz-es Lossless Audio támogatása, ha és amennyiben Apple Vision Pro szolgál a veszteségmentes hang forrásaként. Az Apple magyarázata szerint a még nem is kapható térbeli „számítógépben” található több H2-es segédprocesszor, mely az AirPods Pro 2-ben is megvan és ez teszi lehetővé a nagy felbontású hangátvitelt.

Támogatja viszont az adaptív hangot, a beszédfelismerést és a személyre szabott hangerőt is a frissített modell. Ezeket a tavalyi, Lightning töltőtokkal rendelkező második generációs AirPods Pro fülhallgatók is tudni fogják az iOS 17 megjelenésekor érkező firmware frissítés után. A frissített fülhallgató szeptember 22-től kapható nagyjából 115 000 forintos áron.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…