Megtervezte első kóláját az AI

A futurisztikus nevet viselő frissítőt „az emberi intelligencia és a mesterséges intelligencia együttes erejével alkották meg”, és a cég elmondása szerint olyan íze van, mint a jövőnek (jelentsen ez bármit is). A cég elmondása szerint arra kérték a rajongókat, hogy mondják el nekik, milyen ízűnek képzelik el a jövő üdítőitalát, majd a vélemények alapján és a mesterséges intelligencia közbenjárásával kikísérleteztek egy teljesen új ízvilágot.

Ugyanakkor az algoritmusok nem csak az íz megalkotásában segédkeztek: nagyrészt ők feleltek a termék designjáért is. Ötletes marketingfogásként a cég egy-egy QR-kódot is elhelyezett az Y3000 dobozain, amellyel betekintést nyerhetnek a vásárlók abba, hogyan is fog kinézni a 3000-es év – legalábbis a Coca-Cola szerint.

A cég közleményéből nem derül ki a lényeg, vagyis, hogy milyen ízű italt álmodtak meg. Annyit tudni csupán, hogy cukros és cukormentes változatban került piacra, és csak limitált ideig lesz elérhető az Egyesült Államokban, Kanadában, Kínában, Afrikában és Európában.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…