Melegedési problémán dolgozik az Apple

Számos felhasználó jelezte, hogy az új iPhone 15 Pro szériás modelljük melegebb az elvárhatónál, ami ezek szerint biztosan nem csak túlzás volt. Az Apple elismerte, hogy az új készülékek a beállítást és szinkronizálást követően az intenzív háttérfolyamatok miatt melegebbek lehetnek az első pár napban. Ezen felül egy hibát is felfedeztek az iOS 17-ben, ami szoftveresen javításra kerül, a harmadik féltől érkező alkalmazások optimalizálásán pedig a fejlesztőkkel együtt dolgoznak, mivel úgy tűnik, egyes frissítések túlterhelik a rendszert.

„Találtunk egy hibát is az iOS 17-ben, amely néhány felhasználót érint, és amelyet egy szoftverfrissítéssel orvosolni fogunk. Egy másik probléma a harmadik féltől származó alkalmazások néhány közelmúltbeli frissítésével kapcsolatos, amelyek a rendszer túlterhelését okozzák. Ezekkel az alkalmazásfejlesztőkkel együtt dolgozunk a javításokon, amelyek folyamatosan érkeznek.”

A melegedés ezek alapján tehát nem egy olyan probléma, amivel huzamosabban együtt kéne élni. Viszont a Pro és a Pro Max kisebb hőelveztő felületet kapott, ami úgy tűnik, összességében mégiscsak rontja/ronthatja a készülék hőkezelését. Az Apple dolgozik az ügyön, várjuk a fejleményeket.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Lenovo TruScale IaaS: így építi AI-üzletét az indasys
Az indasys Lenovo TruScale IaaS-re építette privát felhős AI-platformját: hatszoros pályázati…
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.04.
AI-alapú chipgyár: gyorsabb szimuláció az NVIDIA-val
Az AI-alapú chipgyár ígérete: akár 35-szörös szimulációgyorsítás, plazmamodell ezredmásodpercek alatt és…
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.04.
Drónos erdőtűz térkép: Lenovo Legion a tűzvonalban
Egy nonprofit drónos erdőtűz térkép rendszert épített Lenovo Legion gépeken: 18…
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Kép: ServeTheHome
2026.11.04.
AMD Q3 2026: rekordbevétel az adatközpontnak hála
Az AMD 13,377 milliárd dolláros bevételt jelentett a harmadik negyedévben: az…
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.03.
Agentic AI városoknak: az NVIDIA világszerte terjeszkedik
Az NVIDIA fizikai és agentic MI-megoldásai városokba érkeznek: ügyintéző ágensek, kameraelemzés…